A Lutoni reptérre korábban érkeztem, még senki nem volt ott. A turista terminálon a WH Smiths boltban vásároltam néhány filctollat, a vámmentes boltban pedig biztos, ami biztos még egy adag Navy Flake dohányt. Volt nálam egy utaslista, amelyen Milstein és Andre professzoron, meg az izlandi szexbombán kívül szerepelt még Steve Hartmann, a koreai nyelv tanára, Timothy Michaels, Sir Robert ügyvédje, és Lesbia Hernandez, a Malone-Stockton Alapítvány képviseletében.
A Timest olvasgattam, egy félreeső sarokban és onnan figyeltem az eseményeket. A lutoni reptér magángépes terminálján vártam, hogy a különjárati business jet elvigyen minket Szöulba.
Andre professzor érkezését már messziről tudatta az illatos pipafüst, szét se nézett, így engem se vett észre, egyszerűen leült egy padra és pipázgatva olvasta a Nemzetközi Ásványtani Közleményeket. Az elegáns felöltőben és makulátlanul csillogó cipőben érkező szikár úrban nem volt nehéz felismerni a londoni ügyvédet, így tudtam, hogy Michaels is megérkezett. Őt ismertem még a Jockey clubból, ahol neki már a dédapja is tag volt, én Sir Robert összeköttetései és Mandzsúriában szerzett érdemeim alapján kerültem be. A göndör lánykacajok és az ónorvég hörgés tudatta a bohókás Milstein prof megérkezését, hosszú combú asszisztensével együtt. Óvatosan egy oszlop mögé húzódtam, kicsit közelebb a társasághoz, akik most estek át a bemutatkozásokon. Inga természetesen cuppanós puszit adott az előkelő barristernek, aki ettől olyan zavarba jött, hogy VII. Henrik korabeli jogesetekről kezdett beszélni. Erre egy "jaj de cuki felkiáltás" és egy újabb puszi volt a jutalma. Erre elhallgatott. Elővette cigarettatárcáját, és idegesen rágyújtott egy vékony Romeo y Julietára. Ez is mutatta, mennyire felrázták az események, hiszen úriember reggel, állva, hölgytársaságban nem szivarozik.
Már épp úgy döntöttem volna, hogy előbújok és odamegyek, amikor női cipők ritmikus kopogására lettem figyelmes. Maradtam hát, és jól is tettem, így teljesen büntetlenül szemlélhettem meg Lesbia Hernandez bevonulását. Dióbarna bőrű, őzike szemű szépség vonult a oda társasághoz. Az urak szava elállt, az ügyvéd elnyomta szivarját (újabb faragatlanság!) , Inga Thonbjörnsdottir pedig bosszúsan vette tudomásul, hogy újabb bombázó került a társaságba, Miss Hernandez oxfordi angolsággal mutatkozott be, ekkor léptem elő rejtekemből, mintha épp most érkeztem volna meg. Már bemutatkoztam volna, amikor kedvesn felém nyújtotta kezét:
- Üdvözlöm Mr. Lawrence!
Már épp felelni készültem, amikor sietve megérkezett Sir Robert. Mindenkit üdvözölt, majd elindultunk a géphez. Azaz csak indultunk volna, mert óriási veszekedésre lettünk figyelmesek. Két amerikai ordítozott a diszpécserrel, hogy ők Szöulba fognak menni és ki is fizették... rosszat sejtettem. Elővettem a pipaszurkálómat, majd újra zsebre tettem. Végül a diszpécser odaoldalgott hozzánk, hogy izéé... a Higgins házaspár velünk utazik. Sir Robert persze hebegni se tudott a meglepetéstől. Mi ez az egész? - kiáltotta és kérdőn ügyvédjére nézett. Én felelhettem volna neki, de átkozottul nem akartam...
(újabb alfejezet)
Ööö izé Sir Robert, amikor az olcsóbbik business jet csomagot választotta ha emlékszik, figyelmeztettem, hogy ha van hely felraknak mellénk újabb utasokat is... nos azt hiszem a Higgins házaspár az útitársunk lesz Szöulig...
Jack, akkor most nekünk ezekkel a karótnyelt buzi angolokkal kell elutaznunk Szöulba? -kérdezte Mrs Higgins.
-Fogd be azt a rohadt pofád, így a férje.
Higginsék nem voltak szépek. Két szögletes alakú, citromképű alak volt, szemmel láthatóan a nyugati partról. Az asszony bőre érdekesn barnás volt. Elgondolkodtam, hol láttam már ilyen arcot, de nem tudtam rá válaszolni. Pedig ha tudtam volna, sok bajtól kíméltem volna meg mindenkit...
