A csúcsgasztronómiát önmagában nehéz dolog elfogadni. Ahelyett, hogy krumplit ennénk hússal, albumot lapozgatunk az étteremben, és hol a technikát, hol a merész ízharmóniát, hol pedig az egészre kifizetett sok pénz csodáljuk.
Az egésznek számomra akkor van értelme és élvezeti értéke, akár olvasva, akár ízlelve, ha a mesterszakács punk. Ha már evőkanálban tálalja a főfogást, akkor abban alkotnia kell. Az alkotó szellem az, ami miatt sokakkal ellentétben el tudom nézni a déljapán tormához párosított breton halbefőttet.
Anélkül, hogy valaha kóstoltam volna, lenyűgöznek Ferran Adria molekuláris mesterkedései, a habszifonból kinyomott pörkölt, a liszt nélküli nokedli. Az Ázsiát járt szakácsok merész halai, az olasz minimalisták két tökéletes hozzávalóra építő tányérjai mind-mind érdekesek. Amikor a francia "egyszerű, falusi" fogást huszonkilenc lábos, hat rezsó, egy hőmérő és két spéci habzsák segítségével "értelmezik újra", aztán van pofájuk a végén mezei túrógombócot tálalni ezzel a marketingdumával, az punk dolog.
A bűvös szakács blog legutóbbi sztárszakácsa, Claus-Peter Lumpp, nem punk. Eleve az étterem, ahol dolgozik, már üzeni: gazdag, német, konzervatív nyugdíjasok részére! Az ételek leírásába begördül egy Mercedes.
A szakács pontosan, irodalmi hangsúllyal mondja fel a francialeckét,uralja a technológiát, látszik, hogy valószínű, harminc éve nem rontott el ételt. Kötelezően van ázsiai hozzávaló, kockák, felfújtak, kedv, remények, terrinek.
Azt az autót, amelyikben minden benne van, de semmi izgalmas, ugyanakkor a jómódú németek kajálják, Mercedesnek hívják és a svábok gyártják.
Ilyen Merci-gyártó sváb ez a Lumpp is. Posíroz, brezíroz derekasan, ugyanakkor valahogy érezni: a hotel hatvan fölötti, egykori mérnökökből, orvosokból, jogászokból álló közönsége felháborodna egy olyan igazi, szifonból fújós, molekularizálós marhaság láttán. Ezekhez az ételekhez Telemann zenéje illik. Nagyon olaszos, de velejéig német. Nem késik, nem ingadozik, pontosan a tányéron van minden.
Ennek ellenére ez az a vacsora, amelyre úgy emlékeznék, hogy volt egy unalmas vacsorám egy csomó német nyugdíjassal. Fura is lett volna, ha bejön tíz punk szétrúgni a kócerájt. A vendégek arra talán emlékeztek volna.
buvosszakacs.blog.hu/2011/07/09/lumpp_2
(lájkolja Ön is a blog facebook oldalát itt oldalt!)
