Ha az ember kicsi és kelet-európai, akkor ő egy rendes angolszász (német, kínai stb.) helyen nem más, mint Borat az öltönyös kazah riporter. Régen Kínában külön palota állt rendelkezésére, mert az olyan barbár, aki késsel nyúl a tálba az más dolgokra is képes lehet. Az arabok külön kurvákat tartottak ez ilyen vendégeknek, európai helyeken a kisporcelánnal terítenek és acél evőeszközzel, mert az ezüstöt nehéz pótolni.
Abba a tévképzetbe is ringathatjuk magunkat, hogy ha fenti dolgokon már túl vagyunk, már tudunk négyujjas- és windsor csomót is kötni, nem "epres pezsgőt" kérünk a pincértől, hanem kir royalt a garcontól, attól már ojrópéerek lettünk. Hát nem. Illemtanórára járva egy-két hónap alatt eljuthatunk a 18th Earl of Akármicsoda and Viscount of Hogyishíjják eleganciájának 95%-ig. Persze a maradék 5%-ot majd az ükunokánk fogja hozzátenni, de nem ez a lényeg. Az újnemes is nemes. A kézremegés, amit a Dom Perignon pezsgő okoz majd elmúlik.
De ezután még nagyobb lecke következik. El kell foglalnunk a helyünket a társaságban. Amerikai (angol, német, stb. ennyiszer nem sorolom fel) társaságban hamar gunyoros, hátmögötti félmosolyok céltáblái leszünk, ha beleszólunk a nagyok dolgába. Képzeljük el az öltönyös kismókust valami zártkörű fogadáson, akit beengedtek, mert sikerrel behódította magát valamelyik vezérigazgató lányának combjai közé. Megvan? Na, most ez a kismókus (akinek fel van kicsit húzva a bal csuklóján a mandzsetta, hogy látsszon a Rolex) kezében egy pezsgőspohárral odasétál a békésen társalgó, mondjuk Csányi és Demján urakhoz és röviden vázolja nekik a modern vállalatvezetési trendeket. Látjuk ugye Csányi és Demján úr mosolyát?
Na ezt kell elkerülni. Ennél a mosolynál kevés rosszabb dolog történhet az emberrel. Például, ha nem szólnak neki időben.