Louie the purple horse

Kedves mindenki, a ráérünk blog elköltözik. Ez is megmarad itt, de új bejegyzések a másik helyen lesznek már csak. Itt: raerunk.blogrepublik.eu

Oda a Malév, jaj most mi lesz.

Egyrészről oda egy csomó kedves legenda, nagy tudású, elfogó vadászgépről politikai okból utasszállítóra áttért, stramm, jóképű, doktori címet szerző pilótákról, a világ legszebb utaskísérő lányairól és asszonyairól. Aztán odavan persze egy nagy csomó kevésbé kedves legenda is, amelyet ma talán nosztalgiának hívhatnánk. Mire gondolok? A hetvenes évek nyugatra járó elitcsapatához tartozásra, az affektálva kiejtett repülőtéri szlengre, arra a sajátos, a szocialista nagyvállalat és a nyugati sztenderdeknek megfelelő működés elegyeként keletkező hozzáállásra, amelynek utolsó bástyája volt a Malév. A Malévvel nemcsak márkanevet temetünk, hanem a mosolyogva szenvedő szoci nagyvállalatot is. A többi szoci nagyvállalat megszűnt, karakterét elveszítve ma már egy multi filiáléjaként működik, vagy úgy működik (MÁV) mintha legalábbis húsz éve Szauron üzemeltetné, valami különösen hanyag orknak kiadva a mindennapi vezetést.

Az önnön világszínvonalúságába vetett hitet magabiztosan sugárzó, kívülről azonban inkább csak amolyan a "Balaton is tenger" mentalitást sugárzó, "országszerte világhírű" vállalatoknak talán a Malévvel örökre vége. Reméljük.

Kérdés, hogy mit lehetett volna tenni, mit lehetett volna megmenteni. A Malév amolyan régimódi "flag carrier" maradt a legutolsó pillanatig. Ennek a légitársaság-fajtának rég vége már. Olyan legendás cégek szűntek meg, mint a belga Sabena vagy a svájci Swissair. Mindkettőt újraszervezték, de mindenütt be kellett látni, hogy a drágán repülő, ésszerűtlen járathálózatot fenntartó, a nemzeti zászlóért felárat felszámító társaságoknak vége.

Egy európai nemzeti légitársaság két dologra volt jó. Az egyik az adott ország polgárainak, illetve az odautazó külföldieknek a szállítása, a másik pedig az olyan célállomások összekötése az országgal, amelyektől az ország politikai, geostratégiai okokból akar valamit.

Az első funkcióra óriási csapást mértek a fapadosok. A kétezres évek elejének pénzbősége és a nagy tőke-kihelyezési hajlandóság olcsóvá tette az új, a korábbiakhoz képest szuperhatékony (keveset fogyasztó, egyszerűbben karbantartható) gépeket. Amíg a nyolcvanas években egy Boeinghez vagy Tupoljevhez minden reptéren több műszaknyi, egyetemet végzett szakmérnök kellett, addig a fapados társaságok Boeing és Airbus gépei fordulók tucatjait húzzák le anélkül, hogy komolyabb vizsgálatot vagy javítást kellene rajtuk végezni. A felfutó termelés és a hitelre-lízingre vásárlás pedig szinte filléres (a korábbi árakhoz képest persze) eszközzé tette a repülőgépet. A magyar Udvarházy István (Steve Udvar-Hazy) járt élen az új repülőgép-finanszírozási megoldások kifejlesztésében. Ő, és a hozzá hasonlók hozták el az olcsó és tömegesen rendelkezésre álló repülőgépet, amire aztán teljesen új üzleti modellt lehetett felépíteni: a fapadosokét.

Ehhez persze kellett az is, hogy a hidegháború lezárultával tele legyen Európa olyan önkormányzatokkal, akik egyszer csak örököltek a semmiből egy milliárdokért fenntartható repülőteret, precíziós leszálló rendszerrel és annyi betonnal, amennyinek az elbontása is sokmilliárdos beruházás. Ezek az önkormányzatok mindenre (=bármilyen árengedményre) hajlandóak voltak, csak repüljön oda valaki. Megszülettek a városszéli "pályaudvarok" között "zötyögő távolsági buszok" vagyis a márványpaloták, tábornoknak öltözött kapitányok és manökenalkatú stewardessek nélkül működő fuvarozók. Mivel a fapadosnak nem a gép árát, hanem a havi lízingdíjat kellett csak kitermelni, őrült növekedés vette kezdetét.

A Malév erre a változásra csak óriási késéssel és akkor is sután reagált. Eközben korábbi Malév-dolgozók és -vezetők részvételével megalakult a Wizzair, amely ma már európai tényező azzal, hogy a magyar és a lengyel piacot uralja, szinte minden Angliába szerencsét próbálni induló kelet-európai ember első élményét jelentve. A lengyel LOT szinte ki is szállt a wizzairrel folyó hiábavaló szkanderezésből és koncentrált a meglevő más funkciókra.

Időközben ugyanis kiderült, hogy a fapados üzleti modell nagyon hasonló a McDonalds modelljéhez. Bármi, ami  a hamburger-krumpli-kóla trión túl van, legfeljebb csak színezheti a kínálatot. Aki bármi mást akar árulni a gyorsétteremben, önmagát korlátozza, mert ezeken túl mindig lesz valami, amit csak az adott országban szeretnek, vagy ott pont nem szeretnek.

A fapados üzleti modell is csak európai nagyvárosok melletti B és C repterekkel, 180 személyes lízingelt jetekkel és maximum 1500-2000 km repült távval működik. Minden más paraméter egy csapásra eltünteti a fapados versenyelőnyét. Jól látható, hogy ez hagy bizonyos mozgásteret a klasszikus nemzeti fuvarozóknak.

Ezt a mozgásteret viszont sebészi pontossággal kell megtalálni, és a céget minden olyan tevékenységtől meg kell tisztítani, ami ebbe a profilba nem illik.

Ennek a mozgástérnek összhangban kell állnia a nemzeti légitársaság országának politikai-diplomácia törekvéseivel, és ennek megfelelően kell a légitársaságnak partnereket választania. A Malévnek több lehetősége is kínálkozik. Ha az egész Kárpát-medencei magyarságot, illetve ezt a nagy gazdasági egységet akarja kihasználni, akkor meg kell könnyíteni a Ferihegyre jutást a szomszédos országokból és elgondolkodni pozsonyi, zágrábi, belgrádi stb. jelenlétének fokozásán. Meg kell fontolni megfelelően takarékos regionális gépek vásárlását.

Ha az amerikai magyar diaszpórával akar kapcsolatot tartani a Malév útján a mindenkori kormány, akkor megfelelő amerikai partner kell, nem a túlzsúfolt JFK-re hanem Cleveland-be vagy Chicagoba repülni (na nem mintha az O'Hare reptér ne lenne zsúfolt). Egyúttal segíteni kell amerikai utasait itthon pihenéshez, utazási és üzleti lehetőségekhez juttatni. Ebben az esetben megfontolandó néhány széles törzsű, interkontinentális gép vásárlása.

Ha az orosz vagy a kínai piac felé akarunk nyitni... de nem is folytatom, minden ilyen hipotézishez tartozik egy üzleti stratégia, gépigénnyel, humánerőforrás-igénnyel, marketinggel és a vállalatvezetés minden egyéb eszközével.

Fontos, hogy valószínűleg az országnak nincs pénze arra, hogy a Malév minden lében kanál, multiszuper légitársaság legyen, hiszen pont ebbe ment tönkre. Pontos stratégiai cél mellett azonban lehet és kell is nemzeti fuvarozót fenntartani, méghozzá lehetőleg Malév néven.

Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a pazarlás korának a repülésben vége, még a különleges szolgáltatásért, speciális úticélokért elkérhető felár sem tud akkora lenni, hogy a legszikárabb működésen túl, bármit finanszírozzon. Sőt, be kell azt is látni, hogy a flag carrier, amint neve is mutatja, a nemzeti lobogót hordozó presztízsvállalat, és időnként az államnak fizetni kell a "megtermelt presztízsért".

Nálunk ezt a presztízs-felárat tévesztették össze azzal, hogy egy presztízsvállalatot lehet rossz elvek alapján, rosszul vezetni. Nem lehet. Ahogy írtam, a marzs olyan vékony, hogy nem visel el pártszempontból a vezetésbe bedugott hülyéket, már csak azért sem, mert a légi közlekedésben a kis hibákat is több tucat halottban mérik.

Kádár idejében tudták ezt a leckét, és hagyták a malévos szakembereket dolgozni. Ezt a leckét majd nem árt elővenni, de tovább is kell ennél lépni, különben a majdani Malév marad ami a régi volt: országszerte világhírű vállalat. Annál meg jóval többet ér.

Olvasom a Majtényi-Koltay polémiát az interneten. Polémia, na végülis az is tengeri csata, amikor a tízezer tonnás cirkáló véletlenül nekimegy egy arra járó szomáli kalózcsónaknak.

Nem fogom Cohn-Bendit képviselőt itt megvédeni, egyrészt mert semmi szüksége rá, ugyanis ő egy kellően agresszív, ellenszenves alak ahhoz, hogy ezt megtegye. Másrészt ugyanezért.

Lomnici Zoltánt sem fogom, ő már megtette, "sas nem fog legyet" alapon.

Koltay úr vizsgadolgozata ellenben tartalmaz pár igen érdekes logikai és egyéb bukfencet, amelyekre érdemes kitérni. Itt van mindjárt az a szép kérdéskör hogy a Médiahatóság (a pontos nevét mindenki keresse meg a neten) mit véd és kitől. Elvileg a médiát a gonosz szellemektől, a pártosságtól, a hamisítástól, a propagandától.

Sem a mostani, sem a korábbi szabályozás nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a szabályok ideálja rossz. Az ideál pedig fontos. Ugyanúgy ahogy egy autógyárnak kell tudni célcsoportot, ahogy egy cukrászda is inkább egy kellemesen teltkarcsú hölgyet rak a reklámjába, és nem egy piszkafa-vékonyat, a jogalkotó előtt is lenni kell valamiféle képnek, hogy mire is szabja a jogszabályt. A hazai médiajog kétharmad előtti és kétharmad utáni állapotában is arra a hamis képre van szabva, hogy teljesen pártatlan egy szál tógában filozofálgató filozopterek csinálják a független magyar médiát.

Azt hiszem nem kell hosszan bizonygatnom, hogy ez tévedés. A magyar médiajog egyszerűen homokba dugja a fejét a "pártmédia" szó hallatán. Pedig mi sem természetesebb annál, hogy ha egy érdekcsoport, legyen az politikai vagy üzleti, neki kedves híreket szeretne látni azon a tévécsatornán, ahol még a kulcstartókat is ő veszi. Nincs abban semmi meglepő, sőt természetes és jó dolog, hogy a Hírtévé szerint Viktor nagyon jó gyerek, az ATV szerint meg ő a patás ördög. Az objektív tájékoztatás nem attól objektív, hogy utáljuk benne a kormányt. A kiegyensúlyozott híradó nem attól kiegyensúlyozott, hogy mutatjuk benne minden párt fővezérét.

A kettőnél több csatornát fogó tévé és az internet csodája az, hogy mindenki sugározhat olyan hírműsort, amire kíváncsi a tömeg, a média előbb, vagy utóbb kiegyensúlyozza magát, minden ellenkező adminisztratív és politikai szándék ellenére.

Tehát mind Majtényi úr, mind Koltay úr olyasfajta értéket próbál védeni amely megvédi magát. Majtényi úr pont arra érzett rá, hogy miközben a hamis délibábokat kergeti a magyar médiajog, két fontos dolog mellett elrobog a vonat.

Az egyik ilyen, amelyet inkább Koltay úr írása jelez, a sok bába között elvesző gyermek problémája. Mivel a vitában két elméleti szakember szerepel, próbálom én a gyakorlat oldaláról illusztrálni. Tegyük fel, hogy XY hírcsatorna elkövet ellenem valami bűncselekményt. Például az operatőrei bemásznak a kerítésemen, felveszik a házam környékét, majd miután rendőrrel rakatom ki őket (példás önmérséklettel, mert két kaukázusi medvezabáló szelindek márkájú kutyámat is rájuk ereszthettem volna) a ház előtt állva közvetítik, ahogy a rendőr igazoltatja őket, és elmondják, hogy a veszélyes harci kutyákat tartó, gyanús ügyeiről ismert gazember, miután rájuk hívta a zsebében levő rendőröket, nem nyilatkozott arról, hogy ő lopott el negyven tonna olasz felvágottat közbeszerzési eljárásban az éhező borsodi óvodások uzsonnájából és ezért akár öt év börtönt is kaphat.

Ezek után elmegyek az ügyvédemhez, hogy mit kellene itt tenni.

Büntetőjogilag ez magánlaksértés, amelyet a független magyar hatóság aszerint fog elbírálni, hogy fideszes, vagy maszopos riporterek másztak be hozzám. Meg kell nézni, épp milyen kormány van hatalmon. A feljelentés amúgy egy oldal, illetékmentes, végülis a saját lelkiismeret megnyugtatására lehet csinálni.

Szintén büntetőjogilag elkövetik a rágalmazást és a becsületsértést. Ez magánvádas ügy, nincs szükség ügyészre hozzá, mehetünk a bíróságra. Az átlag magyar bíró utálja az ilyet, a tévécsatorna ügyvédje hivatkozni fog ezerféle médiajogszabályra, kb olyan áttekinthetően, mint ahogy az Koltay úr dolgozatában látható, ráadásul élni fog azon jogával, hogy a valóságot bizonyítsa, tehát hosszas magyarázatok lesznek, hogy nekem valahogy mégiscsak a közöm van az ellopott szalámihoz, ha nem is pont úgy. Innen a bíró tökösségén múlik a dolog, hogy mikor mondja azt, hogy elég. Az, hogy a feljelentő kettővel ezelőtti nőjének az unokatestvére hentesnek tanul, még nem elég bizonyíték, és szíveskedjenek úgy oknyomozni, hogy bizonyítani is tudják állításaikat, ez a műsor meg fejenként ötszázezer pénzbüntetés a műsor készítőinek. Bűncselekmény útján meg még önöknek sem szabad bizonyítékhoz jutniuk. Na ez nagyon ritka ma, Koltay úr ki is emelte azt a 7-8 esetet, amikor az utóbbi tíz évben ez megtörtént.

Elmehetek a polgári bíróságra, szintén ingyen van (illetve a végén kell fizetni) Itt azzal fognak elintézni, hogy a hírcsatornának ez a véleménye, és idézni fognak mindenféle AB határozatokat, amelyeket itt és most nem részletezek. Ha nagyon ciki az ügy, akkor lesz pár százezer forint kártérítés.

Eddig az eseti, egyéni jogi lehetőségek, ezekből már látszik, hogy micsoda átfedések vannak és milyen káosz van ezen a jogterületen. Csak néhány, aktuális probléma:

- nem tud és nem is akar mit kezdeni a jogszolgáltatás a stílussal, ami önmagában nem gond mert az már cenzúra lenne, de sok ordító jogsértést ráhagy arra, hogy ezeknek ilyen a stílusa

- nem tud mit kezdeni a jogszolgáltatás a valóság bizonyításával

- nem tud és nem is akar a jogszolgáltatás semmit sem kezdeni a média "nevelésével"

Jól látták a kedves olvasók: a nevelésével. Uralkodik a joggyakorlatban az a felfogás, hogy a természetüknél fogva sokszor jogot sértő (bulvár, politikai, bulvár-politikai) médiumokat tarifaszerűen szankcionálja a magyar bíróság. Magyarul: egy témában jártas ügyvéd pár százezres pontossággal meg tudja mondani mi jár egy ismert színésznő lekurvázásáért, valami csóró bűnöző gyerekének a mutogatásáért vagy egy politikusról szóló, csak félig-meddig igaz sztori leközléséért. Vagyis amíg Gipsz Jakab ittas vezetésénél figyelembe veszik, hogy három év alatt ez már a második ilyen esete, addig XY újság elleni büntetés vagy kártérítés kiszabásánál nem veszik azt figyelembe, hogy a hónapban ez volt az ötödik. A bírói álláspont az, hogy a bírónak ez elé hozott esetről kell dönteni és a bírói kar eddig nem folyt bele abba, hogy "köztudomásúlag" visszaeső médiumokon példát statuáljon.

Elvileg erre lenne való a médiahatóság. Gyakorlatilag nálunk sokáig arra használták, hogy oda is forduljanak, ha a sajtótermék kiadóját már beperelték, a cikk szerzőjét feljelentették. Aztán arra sem, követve az Alkotmánybíróság példáját, az ORTT (és utódja) felírta a zászlajára. "Ritkán szól, de akkor minek".

Koltay úrnak abban valamelyest igaza van, hogy nem jó, ha a médiahatóság egyéni ügyekben a bírósággal versengő hatáskörben egyedi döntéseket hoz. Azonban innen eljutni oda, hogy a médiahatóság kedve szerint szelektál, hogy az emberi méltóságot sértő egyes műsorok között melyek alkalmasak a médiában kártételre és melyek nem, megmutatja a hatóság igazi lételemét, a szelekciót, amelynek mindig vannak érdekvezérelt szempontjai. Koltay úr írását olvasva a szempontokon nem is kell sokat gondolkodni.

A vonat ott siklik ki, amikor Koltay úr arról a gyakorlatról ír, amely szerint nem az emberi méltóság sérelmét, hanem a kiegyensúlyozottságot figyeli a média-izé. Tehát amíg nem érzik, hogy az adott médium végletesen félrement a kiegyensúlyozottság terén addig nem avatkoznak be a napi ügymenetbe. Ez amúgy jó megközelítés lenne, erre példákat is sorol, igaz ő ezeket ellenpéldának szánja, Majtényi úr működése idejéből.

Az elveket a tényekkel összevetve oda jutunk el, hogy az emberi méltóságot félretéve, teljesen rendben van egy uniós parlamenti képviselő lepedofilbuzizása, illetve egy tekintélyes jogász, volt közjogi méltóság fejének kikockázása, mintha az illető a kék fényben szerepelne. Ez így kiegyensúlyozott jó média.

Ha ez T. Hatóságtanács szerint így van, ezt az egész hosszú izét fölösleges volt megírni, mert tök mindegy. Koltay úrék nem értik, vagy nem akarják érteni, akkor meg Majtényi úr is meg én is fölöslegesen pazaroljuk rájuk a szót.

  A napokban többször eszembe jutottak azok a felkészületlen, pózoló, rikácsoló politikusok az EU parlamentben. Nyilván felkészületlenek voltak, nyilván a saját köreiknek szónokoltak. De amit mondtak, ahogy mondták, az gondolkodóba ejtett. Politikusi panelek hangzottak el, amelyek elsőre olyan dolgokról  szóltak, mint itthon is. Demokrácia, igazság, tisztesség, bla bla bla. Sértődötten emlegettük, hogy ezek az alakok nem készültek fel abból, hogy ki jön oda felszólalni a parlamentbe. Igaz, felkészületlenek voltak. De miért is kellett volna felkészülniük? Az ő dolguk a magyar belpolitika? Rájuk egy dolog tartozik belőle: megfelelnek a magyar belpolitikai fejlemények az EU alapokmányaiban rögzített és mellesleg a művelt nyugaton mindenütt elfogadott alapelveknek? Ebben a fontos de egyszerű kérdésben egységesek voltak, legfeljebb némelyik azt mondta: várjunk, hátha mégis.

Aztán olvastam Török Gábor elemzését arról, hogy most a belpolitikában óriási púderfelhőt fognak felverni, hogy leplezzék az egyetlen fontos kérdésre adott választ: hogy fog Orbán megállapodni a hitelfelvételekről.  Szerintem ez egy hatodrangú, marginális kérdés. Két eset van: 1. Orbán megbolondult és nem állapodik meg, ez esetben úgyis egy éven belül elsöpri a népharag, a hiperinfláció meg az ezerforintos benzin miatt. 2. Orbán nem bolondult meg és továbbra is az a kiváló reálpolitikus, aki mindig is volt, és valahogy megállapodik. Akár azon az áron is hogy egy időre háttérbe vonul, kitéve valakit a villámgyors politikai eróziónak. Így vagy úgy, meg fog történni a dolog. A lényeg nem ez. 

Amit a hülyén öltözött, pózoló politikusok mondtak, ott volt a lényeg. Azt látták, hogy baj van a demokrácia körül. És akármekkora általános humbug ez, valójában tényleg itt a gond. Szűkül.

Mert igazából tök mindegy hogy áll a gazdaság, meg a világpolitika, itthon szép csendben nézzük azt, hogy végbemegy az állam centralizációja. Ezzel amúgy nem lenne feltétlenül gond, egy centralizált racionális szervezet tud ám hatékony lenni. Más a baj.

Láttam, hogy nyilvánosságra hozta valaki a Böröcz nevű ember III./3. kartonját, ahol a beszervezés eszközekén csak annyi szerepel: "anyagi érdek". És ettől deja vu érzésem lett. Na ez a baj.

Épül egy olyan struktúra, ahol a falusi óvodától az egyetem rektori hivataláig minden kinevezés a párt beleegyezésével történik. 

Mivel nem ment végbe a termelőeszközök erőszakos, kampányszerű központosítása, kiépült egy olyan szervezet, amely zsarolással, NAV és más hatósági vizsgálatokkal minden sikeres vállalkozást előbb-utóbb megtalál. 

Ebben a rendszerben nagyon hamar el lehet jutni oda, hogy az értelmiségi foglalkozást űzők a zsarolás, a gyengébb erkölcsi tartásúak meg a csábítás áldozataivá váljanak. Minél többen esnek áldozatul, annál könnyebben jön a többi. Lassan ott fogunk tartani, hogy mezei földrajztanárokat lehet "pártvonalon" kinyírni.

Kiépül a "pártvonal" a kommunizmus és a nácizmus egyik legundokabb jelenségének, az állampártnak a szervezete. Amerikai barátaim el sem tudták képzelni, nem is lehetett nekik elmagyarázni, hogy az ország fenntart egy párhuzamos államigazgatást, amely a pro forma demokratikus szervezet mellett érvényre juttatja a pártakaratot az élet minden mozzanatában. Ki fizeti azt? Hogyan választják őket? - kérdezték. És csak nagysokára értették meg, mi is ez az egész. 

Vannak különbségek. Kádár, ha nem is azonnal, de felismerte, hogy hűséges értelmiség nélkül nem megy. Olyanok kellenek, akik mindent a pártnak köszönhetnek, de világos életút áll előttük, megélhetéssel, előléptetésekkel, szolgálati lakással, és azzal a biztos tudattal, hogy a párthűségükért cserébe normális életük lehet, a bíróságon normális döntéseket, a hivatalban profi ügyintézést fognak kapni. Most nem kapnak. Ráadásul nincs vasfüggöny, nem hason csúszva kell kivándorolni. 

Ehhez jön a durva értelmiségellenes retorika. Miért is szolgálná ki azt a pártot egy önérzetes ember, amelyik szerint a közgazdászok adócsalást, a jogászok bűnözést tanulnak, az orvosok meg örüljenek, hogy az állam ingyenesen az agyukba injektálja a versenyképes tutit. Az oké, hogy a NEFMI illetékes államtitkárságán néhány bolond fordítva ül a lovon, de ebből így nagyon nem lesz stabil rendszer.

Ami igazán ijesztő, hogy ezektől a kis hibáktól eltekintve szépen alakul a dolog. Szó nélkül esnek el az önkormányzatok, a bíróságok, a minisztériumok, a hivatalok, zökkenőmentes a hatalomátvétel folyamata és a kontroll kiteljesítése. Pedig nincs itt a világ legnagyobb hadserege, nem járkálnak az utcán karhatalmisták, a rendőrautóban annyi benzin van, hogy tologatják a rendőrök a kapitányság körül, fennhangon nínózva. 

Lehet, hogy mi Vörös Hadseregünk a válság lesz, a kenyérgond, az egzisztenciális félelem. Csak nehogy oda jussunk, hogy majd mikor mi ötven évesek leszünk, olyan mondatok hagyják el a szánkat, egy egy barátunk, munkatársunk megesését hallva, hogy "szemétség volt tőle, dehát azok olyan idők voltak. Kellett a pénz, az apját kirúgták, elvált, tartásdíjat fizetett" meg olyat, hogy "nem volt választása, megzsarolták". És nehogy abba az állapotba jussunk, hogy megalkudva a helyzettel, szépen csendben, fű alatt aláírva a szerződést, a "szakmára koncentrálva" éljünk. Végülis büdös ez, de legalább langyos.

Ezért kellene odafigyelni arra is, hogy az IMF-EU megállapodás ugyan fontos, de nem kizárólag fontos. Figyelni kellene arra is hogy fogy a levegő. Különben úgy járunk, mint Örkény legyei a papíron. Aki tudja, mit jelent az előző mondat, azoknak szól ez a poszt. A  többieknek csak annyit mondok: szűkül. Mire rájönnek, késő lesz.

...a döglöttnek hitt oroszlán. De kezdjük a fontos eseményekkel:

Ha a hatodik futamban az eddig mindig megugró, galoppírozó Nixon nem hozza hiba nélkül a versenyt, akkor tétre és helyre is nyertem volna, így azonban csak a második helyezettet találtam el, így a befizetett négyszáz forintomra csak kétszáznyolcvanat fizettek, a parizernek való Jorvik Viking sehol sem volt, pedig a gazdája hajtotta. Többen különböző hajtók nénikéjét szidták vélelmezett bunda miatt.

Eközben néhány kerülettel arrébb százezer ember mutatta mg, hogy a fészbukos nyomkorászás helyett ki kell állni az elvekért, de ami még fontosabb, a vezérért, aki jó érzékkel nem ment el a rendezvényre, mert akkor ígérni kellett volna ott valamit. Az ellenzéki sajtó, véleményvezérek, elemzők csodálkozva néznek, mint hal a szatyorban, hogy akkor most ez hogy van? Amit eddig rugdostunk, az mégse döglött oroszlán? Ez harapni is fog? Mi az hogy, nagyon is!

Előszöris, az egyszerűbb mentség, fészbukos terjesztésre: azok, akik nem szervezték meg a huligánokat a 2006-os, sajnálatos eseményekre, azoknak semmi gondot nem okozott, hogy ide se szervezzenek senkit. Apró hibája az elméletnek, hogy ha jól tudom huligánok nem nagyon voltak.

Aztán ott van egy makropolitikai körülmény: a Marinéni-méter még nem lengett ki, Mari nénit semmiféle kár nem érte még Viktorék kormányzásából. Majd akkor lesz probléma, ha a tömegek is kezdenek megcsúszni. A makropolitikába olyan dolgok is beleszólnak ám, hogy meleg a tél. Más lenne a helyzet, ha az Andrássy úton térdig érő, sóval és a vén Ikarusokból szivárgó Botond olajjal vegyes latyakban kéne gázolni, és a FÉG konvektor november óta nem lenne négyes fokozat alá tekerve. De a politikához szerencse is kell, politikai kérdés lesz majd a tavaszi gyapjaslepke-invázió is, hacsak addig nem jön két hét kemény fagy. De fel kellene fogni, hogy a demokratikus deficit, a hatalmi ágak szétválasztásának hiánya, meg az ilyenek akkortól zavaróak a legtöbb embernek, ha jegyre van a kenyér és a begyűjtő népbiztosok elkezdik a padlásokat inspiciálni.

Talán innen nézve érthető a bankellenes propaganda, hiszen a bank a népbiztosok előtt jóval közbelép, és így pontosabb mérőműszere a córesznek, mint a begyűjtő népbiztosok. Nochdazu, a bank nem kopogtat be a szomszédba csak azért, mert ott jobb autót lát a ház előtt, lesz ott még valami színesfém is!

Van ám mikropolitika, amit meg kell tanulni az Orbánt váltani akaróknak is. Semmilyen nagy és mozgalmi dolog, az aktuális pilótajátéktól kezdve a nagypártokig, nem tud működni közkatonák nélkül. Nevezhetjük őket terméktanácsadónak, üzletkötő partnernek, gyémántfokozatú nagykövetnek vagy aktivistának, kell valaki aki felállítja a népet a facebook és a tévé elől.

Az Mszp legendás negyven (aztán legendás húsz) százaléka ezektől volt. Olyan ember, aki a tüntetés napján két órával hamarabb kel és körbejárja a környező háztömböket és becsenget: ugye mindenki jön? A morózusan gyülekező embereknek a saját pénzen vásárolt házipálinkából és termoszos kávéból kínálgat, esetleg van valami kis sós ropogós is. A majálison ott áll a párt sátra mellett, kiabálva szólítja le legtávolabbi ismerőseit is, ráncigálja őket oda a sátorhoz, apát addig nem engedi el, amíg egy nagy tányér pacalt (magyar ember kanállal és kenyérrel, igaz Gézukám?) meg nem evett, a gyerekek kapnak pártiktűzőt, pártzászlót. Róluk fénykép készül, ha városi harsona fotósát is lemeszeli, akkor az újságba is. Ahogy a modorosblog szépen levezette, a fényképek még aznap a facebookon lesznek. Ha Pesten lesz a tüntetés elmegy az állomásra csoportos jegyet rendezni, vagy beszedi a pénzt buszra. A választások előtt sasolja a postást, hova vitte már ki a kopogtatócédulát és öt perccel később már be is gyűjtötte, egy óra múlva már le is adta a pártirodán.

Ezek az emberek régen az Mszp titkos elitalakulata voltak, mára a Fidesz mellett kristályosodott ki egy ilyen gárda. Fel kell készülni arra, hogy vész esetén a régi fiúk most már a fidesznél fognak mindig egy ilyen dzsemborit összetrombitálni. Fel kell készülni arra, hogy nem lesz semmiféle megsemmisítő vereség, mert kialakult a kritikus tömeg. Ez nem a biciklis fajta, hanem a másik.

Kérdés, hogy lehet-e arra számítani, ami az Mszp támogatói tömbjével volt, hogy három-négy ciklus alatt bomlik le teljesen. A korábbi forgatókönyvek ezt sejtetik és akkor Viktor a nyugdíj-korhatárig miniszterelnök úr marad. A jelenlegi ellenzéki aktivitás és szervezettség mellett ennek csak a bankok vagy az időjárás lehet akadálya.

Ismerkedjünk meg a hazai értelmiség egyik legfontosabb szertartásával, a politikailag korrekt dürrögéssel!

Aki nem tudná mi az a dürrögés, azoknak, leküzdve az informatikát ideillesztek három videót, eget az Eurázsiában honos siketfajdról, egyet amerikai rokonáról az ürömfajdról, végül egyet a hungarikumnak számító túzokról:

Ugye hogy ugye? Magyar és európai értelmiségiek, amint meghallják, hogyaszongya: diszkrimináció!

Na pont ezt csináljuk, mi, magyar értelmiségiek Zaphod Beeblebrox másolt disszertációja miatt. Ugyan, jelentkezzen már valaki, aki elhitte, hogy ennek a vigyorgó, minden rendszerben pontosan helyezkedő, elvtelen paprikajancsinak (nicsak, egy dolog amiben egyetértek Kövér Lászlóval) valódi a doktorija?

Nem olvastuk az életrajzát? A sok diplomatáskodás, tévétorna, csajozás, reprezentálás mellett mikor írt ez disszertációt? Mikor tűrte ez az alak el, hogy házivédéseken csicskáztassák? Mikor vágott fel kiselejtezett papírokat negyedrét cetlikké, járt beragasztott kézzel az éles papírszélek miatt? El tudja valaki képzelni a szoknyabolond szépfiút, amint a MOB és NOB reprezentálás helyett kockásra üli a seggét egy könyvtárban, legyárt több száz cetlit, elcseszi, kezdi elölről, piszkozatokat csinál?

Ezt komolyan elhitte valaki? Másról van itt szó. Kiborult a bili. Aki olvassa ezt a posztot és járt egyetemre, emlékezzen vissza. Ha meg még mindig oda jár, örüljön neki, arany élete van. Ugye emlékszünk a protekciósokra? A lediplomáztatott, megdoktorított alakokra, akiket sose láttunk, aztán a diplomaosztón csodálkoztunk, hogy jé, ez a celeb is az évfolyamtársunk volt?

Nem láttuk a vizsgalapokon, később a Neptunban, ETR-ben a vizsganapunkra bejelentkezve híres vezetékneveket, akik nem voltak ott aznap a folyosón, sárgafoltosra átizzadt ingben, nem ájuldoztak, kunyeráltak intimbetétet a többi lánytól, mert a stressztől megjött a menstruációjuk?

Ha kicsit okosabb gyerekek voltunk és amúgy szeretünk másoknak magyarázni, nem keresett meg egy-egy nagypofájú HÖK-ös, hogy volna itt egy Jóskapista, netalán Gizike, akinek az apja/szeretője valami főköcsög, és korrepetálni kéne, mert ugyan tuti nem a tanszékvezetőnél vizsgázik, de azért jó lenne négy-öt tételnyi anyagot a fejébe verni, legalább addig, míg átmegy? Egy tízesért professzorom, megfelel?

Nem írt senki itten téziseket mindenféle témában, megrendelésre? Passzióból, szükségből, pénzért, nőért, bármiért?

Miközben nézzük a dürrögve ugrándozó politikai újságírókat, gondoljunk arra, hogy nem az itt a baj, hogy Schmittnek semmi köze a disszertációjához. Hanem az, hogy itt valaki megtörte az omertát. Ha ez végigmegy és Schmitt lemond, minden megdoktorított, kamunyelvvizsgás, lopott dolgozatos jellemgróf (tehát politikai elitünk fele-kétharmada) retteghet, hogy őt mikor zsarolják meg ilyesmivel. Megérdemlik.

De ne csináljunk addig se úgy, mintha mi nem tudtunk volna semmiről, és ne színleljünk szent iszonyatot, és ami a fő, ne ugráljunk tollazatunkat felborzolva, mert az már a tyúk- és a daruféléknél is vicces.

Megnéztem tegnap Orbán beszédét, és arra gondoltam közben, hogy mennyire jó döntés volt a pasastól, hogy odament és mennyire amatőr dolog volt azt hinni, hogy őt ott majd baj éri. Éri a fenét. Hazai pályán, egy rutinos focista mindig "lehozza" a meccset. Gólt lőni nem tud, de nem is kap, fut, helyezkedik, életerős lövések és forintos labdák követik egymást, a végén mégis 0-0 az eredmény és a népsport megírja, hogy a jó iramú mérkőzést főleg mezőnyjáték jellemezte, mindenkinek megvoltak a lehetőségei, de a csatárok bizonytalankodtak a kapu előtt, illetve a vendégek kapusa többször robinzonáddal hárított.

Na pont ez történt tegnap. Orbán vagy tudja, vagy csak érzi, vagy felkészítették rá, hogy az EU adminisztratív hatalom. A dolgok lényege hivatalokban, előkészítő bizottságokban, szállodai lakosztályokban dől el. A demokratikus deficit nem ismeretlen fogalom Orbánnak sem, a magyar Parlamentben sincs már rég érdemi vita, már azelőtt se volt, hogy miniszterelnök lett. 

A kamarillapolitikában látványos, ám talán nem jelentős vereséget szenvedtünk. Barroso, érezve a francia és német támogatást, adminisztratív hatalma legerősebb fegyvereit vetette harcba. Orbán szerintem valahogy úgy számol, hogy amint ő látványos engedményeket tesz, ezek a csapások enyhülni fognak, mert senkinek sem érdeke, hogy néhány fegyelmező kokin kívül igazi csapásokat osztogasson nekünk. Miért ne engedne egyház- és bíróság ügyben? Handó Tünde és Polt Péter mellett ugyan mi gondot okozhat pár tucat nyugdíjból visszatérő bíró? Kiválóan tárgyalhatják az összes nem politikai ügyet, a többi pedig jó szignálás kérdése. Miért ne engedne MNB ügyben? Simort még egy évig kell kibírni. Miért ne engedhetne egyházügyben? 

Orbán nem árult zsákbamacskát megmondta nyíltan: az alaptörvényt nem tudták kritizálni, mert az ugyan úgy pocsék, ahogy van, az átmeneti rendelkezéseket meg majd átírjuk és kész. Azzal, hogy Barrosonak a szemébe mondta, hogy indokold meg, főnök, mármint azon kívül is hogy Frau Merkelnek nem tetszik, elvette a vita élét, hiszen onnantól kezdve hogy nem lehetett beállni Barroso mögé, olyan szakasza következett a vitának, amiben Orbán Viktorra végképp semmilyen veszély nem leselkedett.

Ezt is nyíltan elmondta: azért ment el a parlamentbe, mert húsz éve parlamenti képviselő, ez a szakmája, ehhez ért, méghozzá világszínvonalon, akkor meg neki a parlamentben kell politikai vitáit elrendezni, nincs félnivalója, tudja mi következik. Így is történt.

Az európai parlament megmutatta minden gyengeségét. Találóan fogalmazta meg Tóta: ezek röhejesebbek a magyar parlamentnél is. Kiöregedett forradalmárok, akik ma már többre tartják a kiemelt havi fizetést minden forradalomnál. Partikuláris nemzeti érdekeket képviselő megélhetésiek, mint Morvay vagy az északolasz pasas. A kádertemető zombijai, mint Áder vagy Deutsch. Régi motorosok, akik csukott szemmel tudják játszani a liberális-konzervatív keringőt.

Ahogy láttam az izgága Cohn-Bendit képviselő urat, eszembe jutott, hogy a liberális szónok műfajában ettől Kuncze klasszisokkal jobb. A fogatlan Verhofstadt képviselőnél, akármilyen jelentős politikus ő, Fodor Gábor ezerszer veszélyesebb ellenfél volt, hiszen ő amellett, hogy szintén lilagőzös liberális elveket hangoztat, legalább magas, jóképű, van esélye Tompival versenyt csajozni egy buliban. A többiek meg... csupa olyan politikus, akinek a fajtája ellen már ért el győzelmet Viktor. 

Tét nélküli mérkőzés volt ez, egy tét és következmények nélküli parlamentben. Egy karizmatikus, jó szónoklattal hozta a meccset, hívei azt látták, hogy ezek a csúnyabácsik is bántják a vezért. Ezzel meg direkt használtak is neki. Ráadásul jól látszott, hogy a legtöbb politikus még egy másfél oldalas felkészítőt se olvasott el a vita előtt. Rutinból akartak győzni, Viktor ellen meg azt nem lehet. Húsz éve játszik, lát a pályán.

Nem mintha jogi szakkérdés lenne a dolog, mert rég nem jogról beszélünk az ügyben, de a szerzői mű az nemcsak a szerző fejéből kipattant alkotás lehet, hanem bizonyos, akár köztudomású adatok egyedi elrendezése is.

Ha nem így lenne, akkor nem kaphatna védelmet egyetlen térkép sem, hiszen mondjuk Vásárosnamény koordinátái, a Tisza folyásiránya, vagy a londoni metróállomások neve (jobb esetben) nem a szerző fantáziájának szüleménye, hanem egyéb térképekből leolvasható vagy bárki által megmérhető, megismerhető adat. Ennek ellenére, ha én holnap kiadom "Világatlasz" című művemet, amely új kötésben fogja tartalmazni a Cartographia (megvan még?) "Nagy világatlasz" c. könyvének térképeit, gyenge lábakon fog állni az a védekezésem, hogy ad1. Vásárosnamény földrajzi helyzete köztudomású, ad2. pont ugyanahhoz a nyomdához vittem a művem, mint a Cartographia, ezért egyeznek meg a színek és a betűtípusok, és különben is, a végén van egy tízoldalas eszmefuttatás arról, hogy milyen nagy és szép hely a világ úgy általában.

Ez attól van, hogy a térkép elkészítésekor a szerzője például vette a fáradságot (jobb esetben) és átböngészett egy csomó statisztikát, hogy a városokat méretük szerint jelölhesse, konzultált a MÁV-val, hogy Dömösi átkelés időszakos m. h. az még létezik és jelölendő, vagy csak bemondják a Nyugatiban minden Vácra induló személyvonatnál? Konzultál a túrázókkal, hogy a Kék túra vonalán levő eső elleni kutricák megvannak-e még és jelölendők, vagy azóta a környékbeli norvég expedíciós alakulatok már rég eltüzelték őket?
Ha az olimpiai játékok programját gyűjti össze valaki, akkor ha mást nem csinál legalább eltölt vele pár hónapot, míg mindet összegyűjti, egységes jelölési rendszert alkalmaz, mert lehet, hogy a teniszt hetven éve "lawn-tennis" néven jelölték, ma meg már csak "tennis" és így tovább. Ezzel szerkesztői munkát is végez, illetve új, úgynevezett gyűjteményes mű keletkezik általa.

Nagyonis valószínű, hogy egy ilyen alkotás "törzsadattá" válik, mint ahogy a Gothaischer Almanach a német nemesség adatbázisául szolgál vagy ahogy a Révai Nagy Lexikona száz évig volt az általános magyar lexikon.

Tehát amikor valaki arra hivatkozik, hogy ő csak a "törzsadatokat" vett át, azért nincs igaza, mert átvette azt a munkát, amit az eredeti szerző az adatok összegyűjtésébe, elrendezésébe, rendszerezésébe, szerkesztésébe fektetett. Lehet persze ezt kibővíteni, más szempontból rendszerezni, de akár olyan formán kommentálni is, hogy az eredeti mű szövegépe dőlt betűs kommentárokat szúr be a szerző. Elképzelhető az is, hogy a saját új kutatásának alapját kizárólag a régi mű képezi, tehát beleszerkeszti a saját eredményeit, de a kiindulási pont minden esetben a régi.

Léteik a szabad felhasználás ("fair use") jogintézménye is, amely oktatási és még pár hasonló célra megenged ingyenes másolást, felhasználást. Egy könyv egy-két oldalát, egy film részletét, vagy akár az egészet. A tudományos életben viszont szó sincs erről a jogintézményről. Bárki idézhető, a tudomány és a kultúra a tudományos élet közkincse, a publikált művek szerzői külön örülnek neki, ha idézik őket. Ennek jobb helyeken részletes szabályai vannak, a Chicago Manual of Style például rendes pókölő méretű könyv, és nagyrészt azzal foglalkozik, hogyan iktassuk a szövegbe az idézeteket, hogy jelöljük a szerzőjüket.

Persze lehet olyan is, hogy valaminek a fordítása is védelmet élvez, az is nagy munka, ha valaki egy nagy tudományos művet átültet magyarra. Ekkor azonban még véletlenül sem tüntetik fel szerzőként, hanem fordítóként. Ha a fordító egyben a téma hazai szakértője, akkor a "magyar kiadást átdolgozta és jegyzetekkel ellátta: dr. Gipsz Jakab" szöveget szokták feltüntetni és az ilyen fordításnak előkelő helye van dr. Gipsz Jakab publikációs listáján.

Jobb helyeken nemhogy az egész könyvet átvevő plágiumokat sem bírják, hanem a "reference shelf" dolgozatokat sem. A reference shelf az angol könyvtár lexikonos polca, ahol a lexikonok, térképek, adatgyűjtemények találhatók. Aki innen írja a dolgozatát, akkor se fog átmenni, ha becsületesen minden átvételt jelöl a szövegben, mivel dolgozata nem fog új tudományos eredményt tartalmazni, ami még fontosabb feltétel, mint hogy ne legyen benne plágium.

Mielőtt valaki megkérdi, ezek csak úgy eszembe jutottak.

az éjjel véletlenül írtam egy gasztronómiai témájút a modorosblog kommentjei közé, noha már többször megfogadtam magamnak, hogy abbahagyom az olcsó poénkodást a konyhasznobérián.

...az úgy volt hogy Alvaro Gonzaga Buzierrez y Mendes, röviden Paco, aki a Fény utcai piac kizárólag plazmateleporton megközelíthető hatodik emeletén üzemeltet nutria-hentesüzletet, felhívott, hogy te Anna, chicita mia, oszt nem lenne kedved chingar con mi... szóval ezt nem mondta, ezt csak gondolta, hiszen őrülten bukik a derék magyar házicsajosokra, dehát őt már évekkel ezelőtt lestoppolta Andi. Persze így is megtudtam, hogy Pacohoz bizony megérkezett az ezévi zsírcsokoládé-szállítmány.

Nosza felhívtam Hajnit hogy sütni kellene valamit. Nosza, anyukájától hozott is két bödön mangalicazsírt, egy liter hetvenfokos papramorgót, két oldal abárolt szalonnát meg egy kiló almát. Talán a napnál is világosabb, hogy szalonnástojást csináltunk jóasszony módra, zsírcsoki sodóval és flambírozott almachips-szel.

Persze, mire hozzákezdtünk volna, addigra elfogyott az a demizson Calvados, amelyet a hazalátogató Ildi barátnénktól kaptuk. Na igen, Ildi lelépett Jean-Pierre-rel, a lorient-i bagad második bombardonosával, aki akkoriban egy francia cég expat vezetőjeként átvette az ellenőrzést a hazai rotációskapa piac felett és közben isteni fondue-partikat csinált a lakásán, ahol egész érdekes dolgokat mártogattak a vendégek a fondue-be. Itt volt az, hogy Jurij Szemjonovics, aki azóta Juci barátnénk két lurkójának apukája, kénytelen volt megmetélkezni, mert a fitymáját leégette a két rész maasdamerből, egy rész tilsiterből és egy rész jellegtelen camembert sajtból álló massza, amikor Jurij azzal akart villogni, hogy a pálpusztait a farkára keni és úgy kavarja bele a fondue-be. Kár, mert én nyertem a sorsolást az utána következő eseményekre, hiszen bolondulok a pálpusztaiért.

Szóval ahogy ezen vinnyogtunk a Hajnival a tojás megzápult, a szalonnát felzabálta a közben elszabadult degu, az alma megcefrésedett. Ott feküdtünk a konyhapadlón, az ablakon átlósan, bántón, olyan sunyi pesti módon besütött a hajnali napfény. El akartunk menni a csarnokba legalább egy nyamvadt marhatüdőért, és két pillantásért a hentesfiúra, de nem engedelmeskedtek lábaink. Ott volt a zsírcsoki. Száraz kiflire kentük és bosszút állva minden kiflin, bezabáltuk az egészet. Igen, így a legjobb. Mindenkinek. Önök rákenik? Ha rákenik, lenyalják? Ha lenyalják, lenyelik?

Ez az írás Bajnai Gordon tanulmányáról fog szólni, aki erre allergiás, ne olvassa tovább. Itt a tanulmány:

hazaeshaladas.blog.hu/2012/01/09/koztarsasag_kiegyezes_kilabalas

Bajnai Gordon körül, noha a politika élvonalában csak rövid időt töltött (vagy épp ezért) kialakult a jó vezető mítosza, nem kis részben az utána következő rossz vezető miatt. Épp ezért érdekes, amikor hosszú hallgatás után megszólal, terjedelmes cikket ír. Kiáltvány ez? Program ez? Én azt mondom egyik sem. Legfeljebb félkiáltvány.

Előszöris, a gyerek nem frankó, ahogy azt bármelyik használtautó-telepen megfogalmazná a fehér selyemmelegítőt viselő tulajdonos. De tőle tudhatnánk meg azt is, hogy bármit le lehet frankózni.

Bajnai Gordon lefrankózása még várat magára. Nem tudni, lopott-e valaha egy libát is életében, de gyanússá tette a jobbos média, és az ügyészség is azonnal parancsot kapott a bekerítésére. Ez nem olyan nagy gond, mint az ember elsőre gondolná. Hozzá kell szokni, hogy ha valaki ma Magyarországon politizálni akar, akkor vegzálni fogja az ügyészség, a NAV, meg a többi ilyen szerv, és félrészeg, öltönyös alakok fogják ökölbe szorult arccal szidni mindenféle esti műsorokban. Ez van, Lech Walesa sem állami támogatással döntötte meg a kommunizmust, az a magyar módszer. Ne féljetek, ahogy egy másik lengyel mondta.

Ha Bajnai Gordon akar még valamit a magyar politikában, akkor el kell döntenie, hogy áll múltbeli ügyeihez, az állami cégek vezetéséhez, a jobboldali lejáratókampányoktól függetlenül gyanús privatizációkhoz, a fiatalon meggazdagodáshoz. Amíg ezt nem teszi meg, nem lesz frankó, miközben a választópolgárok 90%-a azon az alapon szavaz, hogy frankó-e számára a miniszterelnök-jelölt?

A cikk, ha kiátvány lenne, ha program lenne, akkor úgy kezdődne, hogy "Én, Bajnai Gordon," vagy úgy hogy "mi a, a haza jövője..." Nem így kezdődik, ezért ez nem is kiáltvány, ez egy elemzés-féleség. Miért kérem rajta mégis a kiáltványságot? Mert Bajnai Gordon írta. Az a Bajnai, akit, mint már írtam, körülvesz a remény halvány glóriája, aki királyt csinálhat abból a pártból vagy társadalmi erőből, amelyik élére odaáll. Élre állhat, feltételeket szabhat, mondják sokan. Van ebben valami, de vannak aggályok is, ezekről majd lejjebb. Elemzésként ez legfeljebb félkiáltvány, hiszen helyesnek vélt diagnózis van, de a terápiára nem tesz javaslatot.

De  vajon helyes a diagnózis?

Szerintem már az elején gond van. Azt mondja Bajnai, hogy három célja és vívmánya van a rendszerváltásnak. Ezek a demokratikus jogállam, az egyéni jólét és a szolidaritás. Ebben én egyet is értek vele, csak ezeknek az arányáról nem esik szó. Az a gond, hogy a sok évnyi bizonytalanság után ma már az egyéni jólétért cserébe a társadalom a másik kettőt  könnyelműen dobja el. Ez persze többezer éve így van, de az új kormányfőtől a nép azt fogja kérdezni: hol a kenyér? És nem azt, hogy: Hol érvényesülnek a fékek és ellensúlyok hazánk alkotmányos rendjében?

Annak a politikusnak aki - nagyon helyesen - ennek a hármas célnak az érdekében politizál, pokoli nehéz dolga lesz, mert a nép elsősorban enni és gazdagodni akar. Kérdem én: hol érdekelné Viktort a gazdasági szabadságharc, meg a többi, ha nem kellene dühös és szegény emberektől tartania? Nem mindegy neki, hogy a németekkel vagy az arabokkal köt üzletet, ha mindkettő az apjától vesz kavicsot az építkezéshez?

A másik, hogy itt egy legenda, a rendszerváltás első tíz évének sikereiről. Írtam korábban ebben a blogban már (raerunk.blog.hu/2011/12/11/a_romlas_kerek_lampai) arról, hogy az előző korszak eredményei milyen megtévesztően vitték tovább látszólag sikeresen az ügyeket. A rendszerváltás első tíz évének sikerei, attól, hogy Bajnai akkor volt kezdő, és akkor jött neki minden össze, még nem mások, mint az egyre lassabban pörgő szocializmus inerciája által továbbvitt ügyek. Én nem mondom, hogy a szocializmus jó volt, de olyan jól volt szervezve és annyi erőforrást koncentrált, a képzett titkárnőktől a jó minőségű irodabútoron át a magas színvonalon megírt jogszabályokig, hogy évekig vitte a hátán az amatőr politikusokat. Illúzió és ingatag alap az akkor elért "eredményekre" építeni. Nem tudunk oda visszamenni. A titkárnőt elzavartuk nyugdíjba, az irodabútort ellopták, a jogszabályok hatályon kívül vannak. Elég baj az, hogy az az évtized a mostaninak a mércéje, és lassan aranykorként beszélünk arról az időről, amikor a Für Lajos körkörös védelemre rendezkedett be, amikor ezermilliárdos tételben szőkítették az olajat és hamburgerreklámból volt a tűzijáték. De menjünk tovább.

A gazdaság kérdései körében itt Budapesten, a hatos villamos vágányán belül gyönyörű az összhang, hogy az IMF-fel meg kell állapodni, strukturális reformokat kell csinálni, bla, bla, bla. Ezért jó, ha az ember, ha nem is jelentenek neki naponta a národnyikok, hogy milyen a néphangulat, legalább a facebook-on fenn van, mert akkor kapja ezeket a körüzeneteket az izlandi államcsődről, meg arról, hogy meg lehet vuduzni az államadósságot, ahogy Tóta írná. És ezek a szelídek. A többség az utcán fog hőzöngeni, abban a pillanatban, amikor bármit elvesznek tőlük.

Az IMF megállapodás tehát rövidtávon nem népszerű a nép körében. A politikusok között sem az. A  "vircsaft" végét jelentené az IMF megállapodás, mindenféle revizorokkal, jelentésekkel, white és green paper-ök hadával. Az azért nagy (bár nem lehetetlen) feladat, hogy lekenjék az egész IMF delegációt a mindenféle mutyik átengedésére. A "szakértői kormány" nagy előnye a népszerűtlen balhék elvitele mellett az, hogy pont annyi ideig maradhat hivatalban, ameddig az IMF nagyon idefigyel (meg is kapaszkodhat akár, de legalább esély van rá, hogy nem) és utána, akár a Bokros-csomag után megint lehet eladósodni. Hogy ez rövidlátó, tipikus magyar politikus-gondolkodás és most egész más a nemzetközi környezet? Ez igaz, de a politikus rövidlátó, itthon él, itthon politizál, itthon gyakorol hatalmat. Ezzel meg is érkezünk a következő problémához. 

A demokrácia kérdésében Bajnai felismer egy alapvető dolgot, pontosabban nem felismeri, jól tudja rég. A Fidesz olyan hatalommá nőtte ki magát, amely nem fog csak úgy megszűnni. Ha megbukik Orbán, ha nem, olyan politikai, hivatali és gazdasági hatalom épült ki általuk, amely még öt darabra szakadva is öt jelentős párt lenne. Aki itt bármit el akar érni, az kénytelen lesz vagy a fidesz hátországával megtenni, vagy pedig megtalálni ellenük a szövetségeseke s a hatalomba kerülése után vérfürdőt rendezni. Minden eszközzel, gyorsan. Embereket leváltani, a pénzcsapokat elzárni. Nem véletlen szállta meg a Fidesz az ügyészséget, tökéletes fedezet a visszavonuláshoz. Bajnairól nem tudjuk, hogy mennyire hajlandó Orbán eszközeit használni, de amíg a Polt-garnitúrát félreállítják, eltelik némi idő. 

 Mi lesz azzal, aki ezt nem teszi meg? Ami az Antall-kormánnyal történt, azonnal visszajönnek az ellenfelek a népszerűtlen IMF intézkedések után.

Azzal is számol - nem annyira Bajnai, hanem az ellenzéki wishful thinking - hogy Orbán már megbukott, mert erkölcsi hulla. Segítek, az erkölcsi halála körülbelül huszonöt évvel ezelőtt volt. Semmilyen hazugságába eddig nem bukott bele, és nem is fog. Attól, hogy rosszakat ír róla a nyugati sajtó, meg se rezzen. Tanulni kell, pont tőle. A Fidesz bármikor átvehette volna hatalmat 2006 ősze után, nem kellett volna sokat erőszakoskodni. Csak akkor nekik kellett volna a 2008-as  Bajnai-Oszkó korrekciót elvinni. Bárkinek is van kormányváltási szándéka, hagynia kell Orbánt megküzdeni a megszorításokkal. 

Felismeri Bajnai, hogy Orbán szorítóban van, úgy kell ellátni a közpénz szivattyút, hogy közben megszorítások vannak, a nép utálja és egyre kevésbé tolerálja a botrányokat. Ha a hatalomhoz ragaszkodás és a megbokrosodó pártszervezet elvonja a figyelmet önmaga újra felépítésétől, akkor van esély vele szemben.

Eközben ellenségeket fognak keresni. Mármint Orbánék. A Jobbik már oldalra lépett amikor IMF-ellenes retorikát választott, a többiek csak alacsony olvasottságú blogokban, pesti kávézókban mernek egyetérteni a megszorításokkal. Felmerül két kérdés: honnan fognak elvenni, mennyit, és mit, hogy fog újraszervezni az, aki Orbán után kormányozni akar. Itt teljes a csönd, Bajnai tanulmányában is.

Nem véletlenül. Politikai támogatást nem fog kapni azoktól, akiknek csak vért és könnyeket tud ígérni. Romantikus elképzelés, hogy majd az Orbán elleni harag miatt egyszerre a gazda nem akar majd földalapú támogatásból, a kismama pótlékokból, a cigány segélyből, a vállalkozó Széchenyi tervből és túlszámlázásból, az ÁFA-csaló áfacsalásból, az állami alkalmazott az állami vagyon lopásából és illetéktelen használatából, az orvos hálapénzből, a korrupt hatóság zsebre dolgozásból élni.  Ezek közül még senki nem látta be, hogy lehetetlen az, ami most van.

Nemrég olvastam egy elméletet, miszerint a császármetszéssel született gyerekek szenvednek mindenféle bajoktól, ami azért van, mert nem esnek át a hüvelyi szülés okozta traumán amelynek fájdalma nem öncélú, az ott átélt stressz mindenféle folyamatokat elindít. Az antalli "tetszettek volna forradalmat csinálni" pont azt jelenti, hogy a magyar demokrácia császárral született. Talán most lehet itt a pillanat, hogy a társadalom megértse, másképp kell csinálni. Kérdés, hogy ehhez kell-e az államcsőd? Vagy mi kell ehhez egyáltalán? Ez az a faktor ami miatt képtelen összeállni az ellenzék, és ez az, ami megakadályozza  Fidesz bomlását. Hova, és mit kell lépni?

Na emiatt alibizik Bajnai. Ráadásul a lefrankózás körében azonnal hagyott is magán egy friss támadási felületet. A cigányok problémája tényleg az ország problémája, de messze nem a legnagyobb gond. Ezt kiemelni azt a veszélyt hordozza magában, hogy a Fidesznek az ujját sem kell megmozdítani, mert a Jobbik intézi el Bajnait.

Tudom én, hogy Amerikából, egy demokrata think-tank pénzéből úgy lehet kapni, ha foglalkoznak elnyomottakkal, de lehet, hogy ez nagy ár.

Összegezve, ez a tanulmány annyit jelent hogy Bajnai bejelentkezett, részt vesz a bálon. De hogy ki lesz a bálkirálynő, azt még nem tudni. Ebből nem.

A mai nap igazán mozgalmas volt a politikusoknak. Igaz nekem is, dehát én dolgozom, úgy meg könnyű. A mai nap legszebb híre, hogy Zaphod Beeblebrox bolgárkertészetből védte meg a disszertációját, a leglogikusabb, hogy Orbánék mégis demonstrálnak, a legfontosabb, hogy az Unió, unott arccal betolt egy nagy kazal kék zsetont az asztal közepére.

A kék zseton ("blue chip") öltönyös elemzői közhely, a legnagyobb értékűeket nevezzük így. A póker egyik legszemetebb tulajdonsága, hogy rossz lappal is lehet nyerni, ha egyszerűen akkora tétet adunk meg, amekkorát az ellenfél csak akkor tud "all in" mondásával megadni, ha nagyon-nagyon biztos a lapjával. Viktor leült pókerezni Brüsszellel, aki felemelte a téteket odáig, ahol már csak a kizárás következik, illetve akkora pénzhiány, amibe Kossuth is belebukott volna, nemhogy Orbán Viktor.

Orbán Viktor úgy ült oda az asztalhoz, hogy látta ezeket a zsetonokat Barroso előtt, ám biztos abban, hogy ezeket sose tolják be az asztal közepére. Eddig igaza volt. Több gondot okozna a magyarokon demonstrált erő, mint amennyit Viktor okoz. A nagy kérdés az, hogy mi lesz akkor, ha Brüsszel nem visszakozik, egy éjszakába nyúló zártajtós tárgyalás után nem jönnek ki bejelenteni, hogy minden rendben, megállapodtunk, kompromisszum van.

Ezzel kapcsolatos a nap logikus híre. A tüntetést megszervezni kézügyesség kérdése, főleg mióta a Fidesz fő mozgósító embere egyben a Fradi elnöke is. A kérdés az, hogy mit fog ott mondani Viktor. Akkor még fog tartani a pókerjátszma, vagy meg kell magyarázni, miért nyertünk mégis? Vagy meg kell magyarázni, hogy vesztettünk?

Minél előbb kell a tömegtüntetés, most vagy soha. Nem lehet azután, hogy február elején megjönnek az az első jóárasított fizetések. Nem lehet azután, hogy újratervezik az egész szabadságharcot. Az rendben van, hogy kívülről nézve Orbánnak nincs választása. Azonban ettől még történhet több minden. Az első hogy el fogják alibizni, ott lesz néhány tízezer ember, meghirdetik a Nemzeti Új Izé Programot, és a végén Rákay Fütyesz mind a kétmillió embert hazaküldi. Megtehetik, hogy kijelentik: Ugocsa non coronat, és akkor legalább a totális államcsődnek lesz dátuma a történelemkönyvekben. Erre a napra néhány százmilliócskát feltesznek short-ra a forint ellen, onnantól kezdve csak arra kell figyelni, hogy időben induljanak el a szlovák határhoz, az van a legközelebb.

Vagy ami a legvalószínűbb, a pókerparti vesztese próbál itt kozmetikázni. Kutya nehéz helyzet ez, mert a bejelentett Nemzeti Hogyishíjják Program nem tartalmazhat túl sok negatívumot, mert a végén még azt hiszik, Viktor vezette be. Ötvenezer Kétmillió ember előtt meg mégsem lehet bejelenteni, hogy elvtársak vesztettünk, mostantól csak azt csináljuk, amit Cohn-Bendit mond Brüsszelben. Kacifántos ügy.

Amelyet még kacifántosabbá tesz, hogy Brüsszelből a fékek és egyensúlyok egy új fajtáját teszik Viktor nyakába. Az ember szánakozva olvasta Sólyom, Jóri és Baka nyilatkozatait. Ha visszajönnek az eltávolított bírók, azzal az új igazságszolgáltatási modell kerül harapófogóba Handó Tünde ide vagy oda. Az következik ugyanis, hogy az erőből eltávolított bírók nagy része (nem számítva pár gumigerincűt) visszatér az igazságszolgáltásba, ha engednek a brüsszeli igényeknek. Ha nem kapnak státuszt és ügyeket, nem lesz vége a kötelezettségszegési eljárásnak, ha viszont kapnak, akkor gond van. Ha visszateszik őket azokba a felsőbírói állásokba, ahol voltak, akkor megállíthatják a bírói szervezeten belül egyre inkább elharapózó önkéntes fideszességet, illetve a "maradj távol a politikától" elv kritika nélküli alkalmazását. Aki biztos abban, hogy Brüsszelből megvédik, hamarabb visszaküld egy-két kirívóan koncepciós vádiratot, vagy netán nem engedi át valamelyik pártfinanszírozó cég szerződését, de mindenképp bizonytalanságot okoz. Alsó bírói pozícióba helyezve viszont nagy ügyterhet kapnak és dafke keresztbe fognak tenni.

Ugyanez mondható el Jóriról, aki mostmár, ha visszahelyezik, mindig ellenzéki marad.

Mindezek akkor következnek, amikor szocialistákat, jobbikosokat, elempéseket kéne gyorsan és látványosan felzabáltatni a az ügyészség oroszlánjaival, hogy ne lássák a tévében a népek a vert sereg (szerintem valószínű) visszavonulását. Ennek legalábbis akadálya kétszáz sértődött felsőbíró és egy sértődött, túlmozgásos ombudsman.

A játékos idegesen dobol ujjaival a zsetonok mellett, vesz egy nagy levegőt...sóhajokat meg nem elemzünk.

Eddigi életem egyik meghatározó élménye egy felső-középkategóriás amerikai egyetemen ért, ahol üzleti tanulmányokat tanulmányoztam. Ennek a kurzusnak az egyik reklámarca volt a számvitelt okító professzor, aki márkás egyetemeken tanított korábban.

A márkás professzor számvitel előadása közben, épp a cost based approach vagy SAX compliance kellős közepén megcsörrent a prof telefonja. Elővette, beleszólt két szót, letette, elnézést kért és folytatta az előadást.

A számvitel előadás után spontán megalakult a háromfős hallgatói bizottság, elmentek a dékánhoz, hogy ők nem azért hagyták ott az állásukat, vettek fel egy csomó hitelt, és fizettek be egy elég jó nevű MBA-kurzusra, hogy ott a professzor telefonálgasson.

A dékán néhány óra múlva emailt küldött, hogy elnézést kérnek mindenkitől, és levélben figyelmeztették a professzorokat a tantermi viselkedés tanárokra is kötelező szabályainak betartására. Egyben buzdított mindenkit, hogy ha problémája van, továbbra is kérjen időpontot a dékáni titkárságon, a lehető legrövidebb időn belül, soron kívül fogadja a dékán. Ja, ez egy jezsuita egyetem, ahol dress code van érvényben, mielőtt valaki Cohn-Bendit jelmezbe bújt hippiket vizionálna.

Na, ezt tudja a tandíj. Én magyarként, és meggyőződéses pacuhaként (tájszó: rendezetlen ruházatú, lábát az asztalra felrakó egyén) értetlenül álltam az események előtt, de azóta sokszor eszembe jutott ez a nap. Azóta gondolom úgy, hogy tandíjnak mindenképp lenni kell.

Most örülhetnék, mert a Fidesz bevezette, csakhogy ez olyan, mint a trolibusz, amely egy közlekedésmérnöki aforizma szerint egyesíti magában a villamos és a busz hátrányait.

Nyilván, ha Szijjártó Péter olvasná a blogomat, most jól megmondaná, hogy az oktatás továbbra is ingyenes, csak nem mindenkinek.

Kimarad az, hogy a diák motivált legyen. Kimarad az, hogy adókedvezményt adjanak a gyerekük vagy alkalmazottjuk oktatásába fektetőknek. Kimarad a helyi főiskolára besétáló vállalatigazgató, aki megkérdezi, nem lehetne-e esetleg itt az ő embereit továbbképezni. Kimarad az a felsőoktatási vezető, aki megpróbál maga elmenni a környékbeli cégekhez.

Kimaradnak az öntudatos diákok, akik nemcsak a pártpolitikusok utánpótlását képzik ki a HÖK-ben, hanem megtanulják mi az az érdekérvényesítés. Kimaradnak a különböző újságok, szakblogok értékelései, hogy hol mit kap a diák a pénzéért.

Kimaradnak az állami ösztöndíjak, amelyekért hajtani kell, és amelyek ingyenest tanulást jelentenek. Kimaradnak a magánbanki diákhitel vagy dolgozó embereknek továbbképzési hitel konstrukciók.

Kimaradt minden a tandíjból, ami jó. A kormány üzenete ezzel a húzással az, hogy marad minden a régiben, csak mostmár kevesebb ingyenélő hülyének fizetjük ki.

De, amint már ezt kifejtettem, nem olyan nagy baj ez. Dinoszauruszt irtani aszterodiákkal lehet, minden ami ennél kisebb kárt okoz, játék csupán.

Vannak, akik azt mondják, hogy Németország és Japán porig bombázása a rengeteg véren és szomorúságon kívül pozitív dolgokat is okozott. Például azt, hogy az addig világbirodalmi tervek szövögetésére használt energiát józan és szorgalmas építkezésekre terelte át és ezek az építkezések úgy történhettek meg, hogy nem kellett bizonyos százéves tabukat tiszteletben tartani, mert azok szétrobbanva-széttépve hevertek a romok alatt.

Miután 1989-ben Magyarországot nem bombázta szét senki, az oroszok nem dúlva-gyújtogatva vonultak ki, hanem zárt rendben, a határon tisztelegve, velünk maradt egy csomó tabu és őskövület. Írtam már arról, hogy ezek milyen illúziókat keltve tartják fenn egy rendes ország látszatát, még ideig-óráig, egyre halványuló erővel.

Persze azért a szőnyegbombázás itt is megjelenik néha. Torgyán doktor minisztersége alatt vége lett a téeszvilágnak, most pedig Hofffman Rózsa és reformtervei megadják a kegyelemdöfést az oktatási rendszernek. Leírom a jót rögtön az elején: a régi szétverésének egyetlen lehetséges előnye, hogy van esély szabad kézzel jobbat építeni.

Talán sorsszerű, hogy ehhez korlátolt, autoriter intézkedések és programok kellenek, olyanoktól, akik annyit értenek az oktatásszervezéshez, mint tyúk az ábécéhez.

Áldozzunk most még egy perc néma tisztelgést Orbán Viktornak, ennek a korszakos politikai zseninek.

Ezekkel a Hoffmanrózsai intézkedésekkel ugyanis, épp bevezette a tandíjat. Mert mi a tandíj? Az amikor 80% fizet a tanulmányaiért, a top 20% meg ösztöndíjas. Mindezt úgy, hogy néhány duzzogó blogbejegyzésen kívül (amelyekre, jó érzékkel, magasról tesz) senki nincs aki ez ellen érdemben tiltakozni lenne képes.

Eközben azzal az üzenettel engedi ki Fellegit Amerikába, hogy semmi sem presztízskérdés, vagyis pont marad annyi zsetonunk, hogy a bukott lapra bemondott nagy tétet megússzuk. Ja és ha valaki mégis a leváltásunkban gondolkodna, megpendítünk egy jó kis utcai tömegtüntetést, amely nyílt utcai erőszakba fordulna, erre nyugodtan lehet fogadni, megvannak rá a szakemberek.

A gazdasági szabadságharcot úgy zárja le Orbán Viktor, hogy közben senki azt nem mondja, hogy bakfitty. Ilyen, olyan, meg amolyan tüntetések? Ugyan, ez az ember olyan tüntetéseken nőt fel, ahol tényleg akartak és tudtak rendszert váltani, pontosan érzi, hogy mikor van ilyen hangulat és mikor fognak hazamenni a hőbörgők, ha kihőbörögték magukat. Onnan, ahol ő ül, jól látszik a megosztottság, hogy a jobbik meg a pesti balosok nem fognak ellene tartósan összefogni.

Persze, lehet mondani, hogy majd az IMF eredményezte megszorítások... csak ne feledjük, hogy azért majd az IMF-et fogják utálni, nem Orbánt. Végig fogja csinálni, és 2014-ben eséllyel indul a választásokon. Hacsak Fellegit nem vágják nagyon orrba, de miért tennék, feltartott kezekkel megy.

-Vélemény-

Aszpirin Géza

A denevérek olyan állatok, amelyek az utcalámpák körül szálló éjjeli lepkékből lakmároznak. Hát nem ismerős? Itt vannak. Köztünk vannak, ők azok. Irigylik tőlünk a fényt, el akarják venni. Érzem a szagukat. Kell nekik a fényünk.

Hogy is volt az 1976-ban, az MSZMP kongresszuson? a Kis Jóska meg a Nagy Béci kint cigizett a folyosón, Biszkuék bent ültek a teremben. Senki nem tudta, hogy a lenin összes 16. kötet, 345. oldal közepén Lenin a donyecki bányászok párttitkárának ír, hogy egyetért a május 1-i felvonulás programjával. Két oldallal arréb arra buzdítja I. M. Szotyolint, hogy a nép érdekében folytassa napraforgónemesítési munkálatait.

Ugye ismerős, rohadék denevérek? Már akkor, már ott is ti voltatok, a másképpkondolkodás, a rombolás izzadságszagú angyalai. Lebuktat titeket, kozmopolita férgek, hogy most is vöröses fényben játszik testetek.

Megírja a Times, hogy a Fény becsap minket. Kellene a fény, mi? Hogyhogy eddig a Times nem írt a fényről? Eddig hogy olvastak ezek? Persze, most hogy újra van Fény és keringhetünk körülötte, ez már bántja az ő lelkület. Hát csak hadd bántsa, a fény nem eladó.

Persze, könnyen beszéltek, hiszen a Kohn-Benditek, a Fisherek, a Böhmök mellettetek állnak. Persze most majd antiszemita leszek, csak mert le mertem írni ezeknek a cégéres gazembereknek, csapkodó szárnyú denvéreknek a nevét. Hát nem rohadékok, engem nem kaptok el. Én erős vagyok. Nem félek. Ne féljünk. Nem bánthatnak.

Kellene mi, a mi fényünk, mert már nem bírtok ragyogni, askenázi, komcsi, büdös lepkegyűjtők. A Fény kellene nektek. A fény nem eladó. A mi fényünk. Ha idejösztök, tudjátok, itt erős és büszke lepkék vannak. Mi vagyunk azok. Én egy pillangó vagyok. Én a halálfejes lepke vagyok (Acherontia atropos) de a többiek is azok. Megölünk benneteket, ha bántjátok a Fényt. Szemeink fényét.

Büdösek vagytok. Érzem a szagotokat, horezmi csirkefogók. Igen, ott büdös. Ha idejösztök mosdatás lesz. És mi tudjuk honnan kell szappant szerezni. Mi szabad magyar emberek vagyunk. Százezren, ha kell kétmillióan. És majd este kimegyünk, százezren, tüntetni. Keringeni a Fény körül. És akkor nektek rossz lesz, vigyázzatok.

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/a_satan_kutyai.html

Lassan el kell azon gondolkodni az ellenzéki politikai szereplőknek (és mindenki másnak) hogy miként is fogja azt a helyzetet kezelni, hogy Orbánék beadják derekukat az IMF-nek.

Nemrég írtam itt arról, hogy Orbán Viktor politikusi személyiségének egyik legfontosabb (és egyben igazi politikussá avató) személyiségjegye az állandó konfrontáció, a határok tágítása. Most is "ész nélkül" emeli a tétet, Lázár belengette azt is, hogy egy részleges önkormányzati csőd sem lenne idegen a kormányzat elképzeléseitől.

Sokan azt gondolják, és igazuk is van, hogy ez valamiféle szabadságharcos retorika része. Csak szabadságharcolni Torgyán-módszerrel is lehet, vagyis nagy szavakat pufogtatni a parlamentben, közben meg szép csendben gazdagodni. Nincs mégis a nagy konfrontáció mögött mégis valami logika? Két-három napja azt írtam, hogy nincs, néhány fantaszta hajszolja ebbe a miniszterelnökök. A fantaszták létezését és hatását most is ugyanígy látom, de eszembe jutott még pár szempont, már csak azért is, mert Fellegi jövő héten megy New Yorkba. Itt terelés van.

Az nem jut eszébe senkinek, hogy az "elzavart" , pontosabban a 48-ból nem engedéssel a tárgyalások befejezésére késztetett IMF delegáció után pökött egy hegyeset a kormányzat (legalábbis verbálisan) akkor hogy van az, hogy a miniszteri rangú tárgyaló három héttel később személyesen fog megjelenni az IMF-nél "informálisan tárgyalni".

Számomra ez azt sejteti, hogy Orbán számol azzal, hogy a derekunkat be kell adni és a feltételeket el kell fogadni. A feltételek nyilván nem lesznek egyszerűen betarthatók, főleg, hogy Orbán hatalmának korlátozásával járnak majd. Ugyanakkor úgy tűnik számomra, hogy Orbán maga szeretné megválasztani a fegyverletétel helyét és idejét. Két okból.

Az egyik ok az, hogy mint valami hippinek állt milliomoscsemete, tudja, de legalábbis sejti, hogy a drogot, az alsóbb osztálybeli nőket, a fák tövében alvást és a meztelen fürdőzést addig kell kipróbálni, amíg nem kell beállni dolgozni a papa cégéhez. Vagyis minél több rázós lépést húz meg a sakktáblán addig, amíg be kell adni a derekát, annál több esélye van arra, hogy ezeket csikorgó fogakkal, de így fogja hagyni az IMF, vagy olyan konstrukcióban akarja visszarendezni, amely konstrukció majd a három év múlva kormányzó pártot fogja igazán bántani.

A másik ok pedig a rövidtávú politikai emlékezet. A Fidesznél jól tudják, hogy a modern, hírdömpinges kommunikációban, a két héttel ezelőtti balhéra nem emlékeznek. Tehát ha minden ilyen-olyan lépés között eltelik egy kis idő, azt a közvélemény külön fogja kezelni. Az ellenzéki kommunikátorok közül senki nem érzett még rá a módszerre (vagy nem fogadott szakértőt erre) hogy a hetente érkező disznóságokat a választók agyában egységes, folyamatosan történő jelenséggé formálja. Egyedül Szanyi kapitány sejtett meg valamit, amikor Orbánrezsimezett egy jóízűt.

Amíg ez nincs, Orbán kis politikai győzelmek soát aratja. Igaz ugyan, hogy a nyugdíjpénz-lenyúlás nagy disznóság volt, de azóta volt sok más hír és mire az MNB devizatartaléka körüli bizonytalanság jött, már nem kötötte össze egyik sajtóorgánum se a két, lényegében hasonló eseményt.

Én gazdasági szükségszerűségnek látom az IMF megállapodást. Ha nem lesz, mindenki sutba dobhatja elemzéseit Orbánról és az ellenzékről, mert akkor irracionális cselekvés van, nem csak rossz szándékú.

Ha meg lesz IMF megállapodás, és hagyják Szíjjártónak hogy pókerarccal ezt is bejelentse, akkor Orbán nyert, mert a felfelé mozgó forintárfolyamok, a csökkenő csődkockázat meg a többi, az már siker lesz, és lehet harsonázni amellett, hogy közben esni fog az életszínvonal.

Ha nincs olyan ellenzéki párt vagy erő, aki meg tudja oldani azt, hogy a közvélemény Orbánék megadását vereségként értékelje, aki nem tudja megkezdeni az "elszámoltatást" az "elmúlt másfél évért" akkor nincs olyan ellenzék, amelyik kormányváltást érdemelne. És nekem úgy tűnik, hogy erre a csatára a fidesz készül egyedül. Hátrál, hátrál, de ő van  világossal, a végjáték külön műfaj. A parasztok leütögetése után azért itt vannak még a táblán feladatok És Orbán kezdeményez, ez meg nem a vesztes sakkozók ismérve.

A Gergővel, aki itt ilyen jogász, mert Viktor kitalálta, hogy az Frankó meg hogy söralátétre kell minden jogszabálynak ráférni, meg mert kurvára elegünk van a sok okoskodó jogászból, szóval meg mert olyanunk van, na értitek, megalkottuk Magyarország alaptörvényét. 

1.§  Magyarország egy tök szokásos ország, de tényleg. Semmi különös, jogok, kötelességek, mindenféle hivatal. Mindig változik, rúgja meg a ló, a tökünk fogja leírni.

2.§ Erősebb kutya baszik.

Tapsoljatok

Olvasom, hogy a válság legsötétebb óráinak egyikén Angela Merkel felhívta Napolitano olasz elnököt, és diplomatikus virágnyelven (na nem strongly advise és urge, ez tényleg virágnyelv volt) megkérte, hogy tegyen meg mindent Olaszország érdekében. Magyarul hívja össze a politikai pártokat, állapodjanak meg és váltsák le Berlusconit, majd Napolitano, élve elnöki jogkörei egyikével, adjon kormányalakítási megbízást a konszenzusos új jelöltnek.

Természetesen a baloldali média már rögtön azt vizionálja, hogy nálunk is számolni kell azzal, hogy Schmitt Pált felhívják. Azért a kását nem eszik ilyen forrón. A beszélgetés így zajlana le:

Merkel: Schönen Guten Morgen, Herr Praesident Scmhitt!

Schmitt: Madárfütyös, pálinlás jaó reggelt kévánok, Frau Bundeskanzlerin Merkel!

Merkel: Sprechen Sie Deutsch?

Schmitt: Aber natürlich!

Merkel: Dann was soll " Madárfütyös, pálinkás jaó reggelt kévánok" bedeuten?

(Schmitt ezen a pontos nem bírja tovább, előadja ezt)

Merkel közben értetlenkedve bámul a piros telefon kagylójára, és behívják a technikust, aki szerint a Sándor-palota telefonrendszerével lehet valami gond és most lekapcsolt a portára és ez a várakozó zene. Várjanak, legfeljebb két perces ez a szám, majd csak felveszi újra az ungárise prezident. Alighogy ezt végigmondja már meg is szólal az álamfő, hogy

- Na, wie war's Frau Merkel?

- Es war doch wunderschön, Herr Praesident, aber wir sollen über einige wichtige Fragen reden die der Zukunft Ungarns beeinflüssen können...

- A "Fluss" szóról eszébe jut az elnöknek, hogy micsoda gyönyörű folyóink vannak, és eldúdolja ezt:

Merkel kancellárasszony ekkor már tudja hogy nem technikai gondról van szó. Azért még tesz egy próbát.

- Herr Praesident, Ihre Aktionen werden Ungarns Zukunt...

Amikor az "Aktion" szó hallatán, az álamfő szilajul egy karikás ostort kezd csattogtatni, lemondó arccal leteszi a telefont és utasítja a külügyminisztert, hogy keressen másik tárgyalópartnert...

A tegnapi nap híre, hogy Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként a város kötvényekben fennálló adósságállományát akarja újratárgyalni, illetve Hende Csaba honvédelmi miniszter a Gripenek lízingdíját akarja átütemeztetni a választások utánra.

Lázár János kötvényes megmozdulásáról lehetne sokat írni, hogy vajon mire kényszeríthette az a gonosz labanc bank a Fidesz egyik legdominánsabb, harapósabb, és minden bizonnyal kőkemény tárgyalópartner vezetőjét? De nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy úgy tűnik, hogy az államcsőd sem olyan dolog, amire az ember egy nap csak úgy felébred. A védelmi költségvetés és az önkormányzati szektor adóssága az két nagyon szem előtt levő része a magyar államadósság gócpontjainak. A védelmi költségvetés azért, mert minden nagyhatalom gazdaságában nagy szerepet játszik a hadiipar. A hadiipari lobbisták nagyon fontos emberek Washingtonban, Moszkvában, Párizsban, Tel Avivban, mindenütt. Az óriási bevételekből komoly elemző cégeket fizetnek meg, akik nem fognak szó nélkül elmenni amellett, hogy a drágán vett és még drágábban képességnövelt Gripenek fizetésével csúszni akar a kormány.

Az önkormányzati adósság pedig azért kényes pont, mert Ausztria egykori fő vonzerejét, mostani Achilles-inát érinti. Az osztrák vállalatok az elmúlt másfél évtizedben előszeretettel tűntek fel úgy, mint igazi pedigrés nyugati cégek, akik azonban nagyon értenek a volt szocialista tömb országaihoz, be mernek menni oda, ahova finnyásabb multik még nem. Ennek persze nagy része illúzió volt (hol van például ma már Magyarországról a Julius Meinl?) de a bankok ennek a piaci pozicionálásnak kellemetlen emlékekénk cipelik magukkal a kétes ex-szocialista adósságállományt. Erre persze már felfigyeltek itt-ott és több osztrák nagybank érezheti magát figyelőlistán a felülértékelt kintlevőségei miatt. Azt hiszem ezt oktatják úgy, hogy ők voltak a "bleeding edge" Közép-Európában. Nota bene, lehet, hogy Lázár erre érzett rá, hiszen régen tudjuk, hogy ha egymillióval tartozok a banknak, az az én bajom, ha egymilliárddal, az meg a bank baja.

Mégis, ennek a két hírnek azt a címet is lehetne adni, hogy "Adagolt államcsőd". Amint fent leírtam, ezek kiemelt adósságok, és a szilveszteri berúgás előkészületei közé csempésződtek be azok a hírek, hogy nem tudunk fizetni. Aligha várhatunk ezután mást, minthogy erre további forintgyengülés vagy akár további hitelminősítői leértékelés lesz a válasz.

Mivel ez a hír körülbelül a 374. az azonnali forintgyengülést és az országba vetett bizalom csökkenését hozó hírek sorában, ideje felvetni a kérdést: véletlen ez? Orbán és kormánya vajon valamiféle történelmi szükségszerűség, az ország átalakulása és a világválság által diktált szerepet játszik el, anélkül, hogy tudtában lenne? Vagy ez politika, amelynek a végigvitele valamiféle cél elérését szolgálja? Ha van ilyen cél akkor ezt fogja a politika elérni? Vagy máshova jutunk el általa? Az az állapot, ahova eljutunk az Orbáni politika által, milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában?

Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ, illetve az a válasz, amelyeket ezekre tudnék adni, érzelmi elemeket is tartalmaz, ez itt meg nem az az írás. Ahhoz, hogy értékelni tudjuk ezeket a híreket, viszont tudok két szempontot, amelyet érdemes megvizsgálni, és talán érthetőbbé teszik ezeket a gyorsan egymás után következő, csapkodó gazdasági híreket.

Előrebocsátható az a megfigyelés, hogy az Orbán-kormány sajátos kettősséget hordoz magában. Egyrészt retorikájában populista, minden tettére a nép jólétében keres magyarázatot, mindenre választ az "emberek" kifejezés használata. Ez egyébként tankönyvi marketing hiba, a tantárgy irodalma a "we are the people people for people" néven ismeri. A másik tényező, amely meghatározza az Orbán-éra kommunikációját, a nemzeti romantika. Erről már írtam, a lényege az, hogy a Kádár-korban gyökerezően, itt minden világhírű. A világhírű magyar futball, bor, néptánc, széplány, az nálunk ugyanolyan udvariasan figyelembe veendő nemzeti bolondéria, mint az, hogy Oroszország nagy birodalom, Amerika a demokrácia őre, Franciaország dicsőséges, satöbbi.

Ezek előrebocsátásával akkor a két szempont:

1. Mit gondol a kormány az ország értékéről?

2. Mit gondol a kormány az ország szuverenitásáról és helyéről a nemzetközi gazdaságban és politikában?

Az országértékelés nehéz dolog. Már vállalatot is nehéz értékelni, még olyan, ismeretekben és már végigjátszott forgatókönyvekben bővelkedő piacokon is, mint az amerikai. Kiszámolhatja bárki, hogy a Coca Cola eszközei hány dollárt érnek, ügyesen bepötyögheti excelbe (vagy importálja) a megfeleő számokat, feltűnik a horizonton az EBITDA, oszt, szoroz és kap egy EPS értéket, amivel... egész pontosan semmit sem ér, mert nem számolta bele azt a tényezőt, hogy Coca Colát egyedül a Coca Cola tud gyártani, és még más ezer dolgot. Mégis, ha netán a Coca Cola kötvényekkel óhajt finanszírozni valamit, akkor azoknak a kötvényeknek lesz minősítése, és nagy valószínűséggel AAA lesz, mert nehéz elképzelni, hogy ne lehessen fedezni kólaeladásokból bármekkora törlesztést.

A hitelminősítő az országokkal viszont bajban van. Ha a magyar költségvetési számokat nézzük, hozzá a ténylegesen magyar termelést (kkv szektor, magyar nagyvállalatok) akkor azt látjuk, hogy itt valami gond van az értékeléssel, még az is lehet, hogy túl jó nekünk a mostani minősítés, és erőn felül erős a magyar forint árfolyama.

Két erő megy itt szembe. Az egyikről már írtam: milyen válság? Milyen összeomlás? A magyar gazdaság, köszöni szépen, jól van, működik, mindigis így működött. A magyar gazdasági életben tapasztalt, sokat látott vállalkozók, jogászok, közgazdászok vállat vonva veszik tudomásul a válságjeleket. Attól hogy a parlamentben az ügyeletes ámokfutó épp mit csinál, itt még holnap is ki kell nyitni a boltot. Aki akar kivándorol, aki akar marad, az üzlet megy tovább. Aki ebben járatos, az simán két szinttel feljebb értékeli a magyar gazdaságot annál, ahova azt jelenleg a hitelminősítők teszik. Ha majd egyszer ők többségben lesznek, feljebb is kerül majd két szinttel.

Az ezzel szembenő erő pedig az, hogy értékeljük már le a gazdaságot, oda, ahova való. A háromszáz forint alatti euró-árfolyam tündérmese, valójában inkább négyszáz körül kellene lennie. Szépen valahogy szabaduljunk meg a devizahitelektől, akár egy részleges államcsőd árán is, a forint gyengítésével vegyük vissza a minimálbér-emelések hatását, és úgy általában, vegyük ki a költségvetésből a cifra nyomorúság finanszírozását.

Erre az utóbbi folyamatra utaló jeleket vélek én felfedezni a kormányzati kommunikációban. A nagy kérdés az, hogy mi az ok és mi az okozat. A Matolcsyhoz hasonló, voluntarista nézeteket valló alternatív közgazdászoktól régóta lehet hallani a túl erős forintról, a túlértékelt magyar gazdaságról szóló mondatokat. Én legalábbis tíz éve, az egyetemen hallottam először, gondolom nem akkor hangzottak el először ilyen mondatok. Mivel a magyar közgazdaságtan ezoterikus vonulata hosszas nélkülözés után végre pénzügyminisztert ad az országnak felmerül a kérdés: nem lehet, hogy a forintgyengítő megszólalások, a részleges credit default-ot emlegető Lázár János mögött szándék van? Úgy értem, gazdaságpolitika? 

Nagy kérdés ez, mert eldönti, hogy Orbán Viktorra, mint a szükségszerű történelmi lépéseket megtevő sodródó politikusra tekintsünk, vagy olyanra aki maga felismerte (helyesen vagy helytelenül) a történelmi szükségszerűséget, és lépett a megoldás érdekében. Megjegyzem, ha Varga Mihály lenne a pénzügyminiszter, a kérdés fel sem merülne bennem. Viszont legalább tudom, hogy miért nem Varga Mihály a pénzügyminiszter.

A két szembemenő erő, az értékelésekkel szemben közömbösen viselkedő és az értékelésekkel az országot összhangba hozni igyekvő magatartás közül az előbbinek megvan az az előnye, hogy lényegét tekintve realista fejlődése organikus. A két erő szintézise (pedig esküszöm, hogy nem a Marx Károly egyetemen végeztem és Hegelt is csak kivonatosan olvastam) viszont akár hasznos is lehet. Akár szándékosan, akár sodródva értékeli le az országot a kormány, utat nyithat az őszintébb gazdaságpolitika és az akadálymentesebb gazdasági fejlődés felé. Mielőtt ennek örülnénk, azonban nem árt két dolgot figyelembe venni. Az egyik az, hogy valahol a 350 HUF/EUR árfolyam környékén azért elképzelhető, hogy ez meg az kigyullad Budapest utcáin. A másik pedig az, hogy a növekedésnek nem ártana, ha lenne fundamentuma, amelyet oktatási, igazságszolgáltatási, társadalombiztosítási reformok útján kellene megteremteni. Ezekre az Orbán-kormánynak semmiféle értékelhető terve nincsen, kormányzásuk ilyen téren csak taktikai távolságot lát be.

Az ország szuverenitása és helye a nemzetközi rendszerben fogas, és régóta eldöntetlen kérdés. Földrajzilag is nehéz megválaszolni. Luxemburgnak például, ahova négy országból lehet kényelmesen belőni, nem kérdés, hogy az európai integráció (bla bla bla) mellett kell elköteleznie magát, mert a választás így néz ki: 1. Leopard II tankok, 2. Leclerc tankok 3, összeurópai béke. Luxemburgi miniszterelnökként én se gondolkoznék sokat.

Magyarország ehhez képest szervezkedhet mindenféle balkáni szövetségekbe, kokettálhat kelet felé. Na a kérdés nem olyan bonyolult. Szent István megválaszolta a fő kérdést (kelet-nyugat) és III. Béla óta nem volt olyan politikusunk, aki érdemben tudott volna hatni a keleti politikára.

A nyugati orientációban viszont az a kérdés, hogy mennyire vagyunk mi önállóak, mennyire alakíthatjuk a saját sorsunkat. Magyar diplomáciai közhely az együttműködő, az együttműködést egyetlen reális lehetőségként kezelő külpolitika. Az ezzel ellentétes elveket valló magyar külpolitikusok kormányai rendszerint háborúztak is valamelyik nyugati hatalommal. A konfrontatív diplomácia valóban csak kellő erejű hadiflotta megléte esetén javasolt, de itt is vissza kell utalni az Orbán-kormány jobboldali értelmiségi hátterére. Ahogy ezekben a körökben van alternatív közgazdászból jó sok, ugyanúgy van alternatív külpolitikus is. Legtöbbször Trianonról adnak elő alternatív elképzeléseket, illetve konkrét személyekről akik XY városban XY évben megtartott tárgyalásokon, ha egy kicsit is határozottabban léptek volna fel, akkor Magyarországnak sokkal jobb lett volna. 

Martonyi János személyében olyan külügyminiszterünk van, aki nem ezekhez tartozik, ő a nemzetközi diplomácia szabályaival tisztában levő, a világ bármelyik diplomáciai tárgyalásán vállalható és bevethető européer. A kormány körül azonban villanásokra feltűnnek a konfrontatív-romantikus külpolitikai iskola képviselői és alighanem szimpatikus Orbán Viktornak az, amit tanácsolnak. Orbán ugyanis szereti aktívan alakítani a politikát, és nemcsak reagálni a történésekre. Más kérdés, hogy ezt azért nagyon óvatosan kellene elődani, amikor a velünk szövetséges összes nagyhatalom már írásban figyelmeztet minket arra, hogy mit tűrnek el és mit nem.

Úgy vélem, hogy Orbán Viktor ezt a helyzetet élvezi. A romantikus külpolitikusok ugyanis egyvalamihez nem értenek és ezzel kapcsolatban jó tanácsot sem tudnak adni. Ez a valami a diplomáciai figyelmeztetések finom rendszere, amely elkezdődik a nagykövet feleségének látványos túlöltözésétől a koktélpartin és a hadüzenettel végződik. A "strongly" kifejezés használata a világ tíz legbefolyásosabb politkusának egyikétől (mert Barroso az) már nem enyhe figyelmeztetés. A diplomáciában ugyanakkor nincsenek direkt következmények, így Orbán Viktor igazán hazai pályán érezheti magát: keménykedik és (látszólag) nem történik semmi. Belpolitikában könyveket lehetni írni arról, hogy mi az, amit az új magyar demokráciában először Orbán Viktor mert megtenni és nemhogy belebukott volna, hanem a hatalmát terjesztette ki vele. Úgy tűnik nekem hogy most ez folyik a külpolitika terén, csak nem szólt neki senki, hogy Angela Merkel vagy Barroso nem keverendő össze Mesterházy Attilával.

Összegezve, az unortodox szabadságharcban mintha felsejlene valami haditerv-féleség. Hogy ez tudatos, vagy tudatalatti, nem tudom. Lehet, hogy a Fidesz fedélzetén maradt alternatív értelmiség végre szóhoz jut és nincs ebben semmiféle rendszer, egyszerűen ezeknek így rezegnek a csakráik. Akárhogy is van, rendszerrel vagy rendszer nélkül, de ez már talán sok lesz a bolond beszédből.

Magyar Tapló, különszám.

"Szociológiai megfigyelések a pusztakotkodácsi jászkunok között"

Jászkun-Senser Renáta, doktorandusz, az Université du Paris CXLV Sorbet de Framboise, Jaques Varroteux ösztöndíjasa

A szerző mindenekelőtt egy önvallomással kezdi. Családom, akkor költözött el erről a vidékről, amikor én még négy éves voltam, így számomra távoli nyári emlékek, korán elhalt, tökös-mákos rétest sütő nagymamák maradtak a gyökerek, és visszatértemkor noha ismerősként mozogtam az ismerős falvakban, időbe tellett, amíg a helyiek elfogadtak és megnyíltak előttem.

Pusztakotkodács első említése 1267-ből való, Retek nembéli István fia Ferenc büntetőperének irataiból: "Franciscus hossufazou dictus multos pueros procreavit in Cotcodatc" A XVIII. században erre járó német humanista és kálvinista prédikátor, Buntemantellus Mammaceptor is megemlékezett egy itt töltött éjszakáról.

A jászkunokat véglegesen IV. Béla telepítette le a térségben, A későbbi történelmi változások alig érintették a vidéket, a felvilágosult abszolutizmus és a reformkor is számos réges-régi szokást érintetlenül hagyott. Kutatásommal a térség szexuális szokásainak szociokulturális reflexióit igyekeztem feltárni, különös tekintettel arra, hogy az itteni, különösen aktív szexuális élet miatt a szocializmus idején több kampánnyal is próbálták az ittenieket a védekezés fontosságára ránevelni.

A sajátos - mondhatnók kurucos - ellenálló ösztön azonban egyrészt ennek a törekvésnek is ellenállt, másrészt organikusan, a népi kultúrába befogadva dolgozta fel a közösség a kulturális sokkot, ahogy az alábbi rigmus is mutatja: 

"Kotont talált a gyöngytyúk/dugul a gigája/úgymaradt a kedvesem/tágul a pinája"

 Ezt a rigmust a 87 éves Szamosmenti Lajosné, Teri nénitől gyűjtöttük, szíves személyes közlését magnóra is felvéve. A néni még haloványan emlékezett arra, hogy kislány korában Kodálynak is énekelt, nyilván ekkoriban még nem ismert ilyen sikamlós énekeket.

De megénekelték a pusztakotkodácsiak a korabeli hatalmi-politikai viszonyokat is, ahogy Pista bácsi (akut pálinkamérgezés miatt a vezetéknevére nem emlékezett, a helyiek "Stefánia" néven ismerik, mivel amikor még csak kicsit részeg, a honvéd banda maséroz a Stefánián című nótát szokta óbégatva előadni) elénekelte:

"Nagyfaszú a párttikár/ezt mindenki tudja/amelyik jányhoz odamegy/annak mind bedugja"

Érdemes megfigyelni azt is, hogy a helyi nőközösségben kor szerint rétegződik az, hogy a nótáik milyen fogamzásgátló módszereket ölelnek fel. Teri néni kivételnek számít a gumióvszer ismeretével. Kortársai még megéneklik az illegális abortuszok korát:

"Hogyha reggel megmosod,/ nem kell megvakarni/gyakás után nem mosod/ki kell azt kaparni"

Ezt a nótát Isaszegi Béláné, Mári néni énekelte el nekünk, falubeli pletykák szerint korábban maga is végzett ilyen beavatkozásokat. A fiatalabb, a falu vezető erejét adó 45-60 éves nők körében feltűnnek a hetvenes évek népszerű fogamzásgátló eszközei. Az alábi nótát szokatlan módon a polgármesteri hivatalban rögzítettem, ahol az ott dolgozó hölgyek közösen, hangos vihogások közepette, engem mintegy a nőközösségbe befogadva énekeltek el. A befogadási aktus része volt az is, hogy közösen megemlékeztek arról, hogy

"Renike, anyád meg a nagyanyáid is  jó nagy kurvák voltak, úgy szerettek baszni, több faszt fogtak mint kilincset, hajukban is kotonból volt selyem helyett masni"

Ez a rigmus is megmutatja a népköltészet teremtő, a változásokat szintetizáló erejét. De vissza a fogamzásgátlási módszerekre!

"Mári nénit nem akarod/majd a spirált felrakatod"

Tartja a mondás, megerősítve a faluszerte terjengő hiedelmet, hogy Isaszegi Béláné valóban foglalkozott korábban illegális magzatelhajtással. Másfajta élményeket örökít meg az a rigmust, amit a falu gyámügyi előadójától hallottam. Losonczi Károlyné a faluban, nyilvánvaló okokból vezető szerepet tölt be. Előadása szerint

"Pakson van az uránium,/ picsában a pesszárium/abból gyün az energia,/minden fasznak kerül pina"

Ebből a rigmusból megtudjuk azt is, hogy a paksi atomerőmű építésén számos férfi dolgozott a faluból, akik letelepedtek Pakson, ezzel újra helyreállt a faluban az ivararány. Ma a legtöbb pusztakotkodácsi párkapocsolatban él, de ez korábban is így volt, semmilyen hatással nincsen a promiszkuitásra. A családanyai, háziasszonyi szerepet a helyi asszonyok szintén versikék, nóták formájában dolgozzák fel:

"Megszületett a gyerök/újra lehet baszni/ amíg őtet szoptatod,/nem kell kotont venni"

énekli nekünk Honvéd Ferencné, egyben magyarázatot adva arra, hogy a helyi nők első és második gyermeke között miért kicsi a korkülönbség.

Összességében elmondható, hogy a Kádár-korszak felvilágosító törekvései hatással voltak a közösség életére, azonban jóval kisebb mértékben és eltérő módon attól, ahogyan ezt a kor szociálpolitikai teoretikusai megtervezték. A kutatás folytatódik, amint a szerző életet adott első gyermekének, aki a terepgyakorlaton fogant.

A csapat minden tagja kényszeredetten méregette a többit, hosszas kényszer-együttlétünk tovább folytatódott. Én nem méregettem senkit, mert tudtam, hogy ha így összezárnak minket, annak oka lehet, és az ilyen rejtélyek különösen sok dohányzással oldhatók meg csak, és Dél-Koreában, főleg a demilitarizált zóna közelében nem lehet igazán jó whiskyt és dohányt kapni.

Így, amíg a többiek tanakodtak, én a reptéri dohány- és whiskybolt felé vettem az irányt, és gyorsan a táskámba süllyesztettem fél font Expensive Flake dohányt és három üveg 100 Pipers-t. Többet kellett volna.

(újabb alfejezet)

Már épp visszatértem volna a lassan a busz felé induló többiekhez, amikor megszólalt mesterem, Radzs Kumar Szingh hangja. Amikor a jó öreg főguru bemondta, hogy hamarosan indul a tokiói gép, rájöttem, hogy nem ő az, hanem a reptéri hangosbemondónál alkalmaznak egy indiai vendégmunkást.

A busz nagyokat ugrott a fekvőrendőrökön. Én persze rutinosan nem a hátsó tengely felett ültem, így nem repültem akkorákat mint a Higgins házaspár, akik hangos káromkodással nyugtáztak minden fekvőrendőrt. Ahogy kiértünk az autópályára, Higginsné szendvicseket vett elő. Azon gondolkoztam, hol láttam én már ilyet. Ha eszembe jutott volna, sok bajtól kíméltem volna meg magam. Védőszellemem azonban egykedvűen üldögélt vackában és a célbaköpést gyakorolta Toltang rinpócse képére.

A helyszínre érve olyasvalamit láttam, amit addig még soha. A “bungallók” U alakban voltak elrendezve, homlokzatukon nagy ablakok voltak, ettől eltekintve lámakolostort mintázott az egész. Egy kis koreai sietett elénk.

- Jong Pjong Kwak vagyok, hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket, szólítsanak csak Kwaknak. A kis koreai mellett kissé lemaradva két, porcelánbaba-szépség jött, megtudtuk, hogy Miss Lee-nek és Miss Park-nak kell őket szólítanunk.

Remélem van ebben az istenverte kócerájban kólaautómata - rikácsolt Ms. Higgins. Meg sörautomata, dörmögte Mr. Higgins. Noha mindannyian bunkónak tartottuk emiatt, ezzel csak egyet tudtunk érteni, bár engem azért aggasztott, hogy a Fickenbruder Pils helyett csak valami rizsből főzött löttyöt adnak majd.

Belépve háromszor meghajoltam balra, kétszer jobbra, meggyújtottam két füstölőt, megpörgettem öt imamalmot, háromszor dobbantottam, nagylábujjam rituálisan bevertem a szocsong-küszöbbe, majd kiléptem az udvarra, ahol letaglózó látvány fogadott. Az emeleten ugyanis körfolyosó futott körbe, lámakolostoroknál meglehetősen szokatlan módon.

Mr. Kwak odajött hozzánk, és jelezte hogy a hampó, a kolostor főlámája fogad minket. Tudtam, hogy ezt kabátban nem tehetjük meg ezért szóltam a többieknek hogy helyezzük el kabátjainkat a khampón. A fogadóteremben, miután átléptünk a cüng küszöbön, már várt minket egy mosolygós, ám kissé furcsán nagyorrú alak.

Roncsen Bogyong rinpócse vagyok, ennek a kolostornak a főapátja. A kolostort, mint az bizonyára Kwak úrtól hallották, Ik-wan Cson alapította, aki ennek az országnak az egyik leggazdagabb embere volt. A kolostort örökségéből kell majd fenntartanunk, de az összes többi pénze önök között fog megoszlani, ha megoldanak, bizonyos khm, feladatokat. Addig természetesen élvezni fogják kolostorunk vendégszeretét. Talán fölöslkeges önöket figyelmezetnem, hogy a kolostor mögött kezdődik a demilitarizált zóna, ezért sötétedés után a kapukat bezárjuk, mert átlődöznek az északi mesterlövészek. Az is csak Cson úr befolyásának köszönhető, hogy egyáltalán megépülhetett itt a kolostor - fejezte be mondandóját és kettőt tapsolt.

Pont elég információt hallottam ahhoz, hogy pipázzak egyet, ezért a szobám felé vettem az irányt...

Nos Leslie, azt hiszem ez az úriember halottabb már nem is lehetne, szólt Sir Robert, szokásos angol hidegvérével.

-Ezt nehéz lesz megmagyarázni - hallottam ekkor egy vékony hangot aki hülye akcentussal beszélt. Rögtön tudtam, hogy megjött a főrendőr, és mint minden főrendőrnek szerte a világon, ennek is gyanús leszek. Így is történt, odafordult hozzám, bal hüvelykujját a nadrágszíjába a dugta, kihúzta magát és jobb keze mutatóujjával rám bökött.

- Maga találta meg, ugye? Mr. Lawrence?

- Igen, biztos úr, de ha szabad érdeklődnöm, honnan tudja a nevem?

- Ugyan már a maga képét a világ mindenre rendőrakadémiáján megmutatják, hogy tudjuk, hol kell keresni a hullákat. Tehát maga talált rá, és már rég halott volt.

- Így igaz.

- Ismerte?

- Nem, én egy bizonyos Ik-wan Csont keresek.

- Nagyon meglepődne, ha azt mondanám, hogy ezt a halott urat itt Ik-wan Csonnak hívják?

Azt várta hogy majd jól hátrahőkölök, mint a mongol ló amikor a japán fegyverzsír szagát érzi. Holott természetesen pontosan tudtam, hogy a halott kizárólag Ik-wan Cson lehet. A felügyelő szemében persze közben kialudt a győzelmet jelző örömtűz.

- Tehát tudta?

- Legalábbis sejtettem, izé... felügyelő.

- Kwon felügyelő vagyok, a reptér biztonsági főnöke. Szóval, honnan tudta?

- Látott már maga reptéri recepcióst aki rövid ujjú ingre kapja fel a formaruha zubbonyát? Főleg Koreában?

- A fenébe is, igaza van Mr. Lawrence. De akkor hol az igazi recepciós? Csak nem gondolja, hogy őt is?

Ami azt illeti, pontosan erre gondoltam.

 (újabb alfejezet)

A cipősarkak kopogásából azonnak tudta, hogy Lesbia Hernandez érkezik, hamarosan megéreztem a Cacharel parfüm jellegzetes illatát is. Hátra fordultunk, mintegy vezényszóra. A felügyelő szemmagassága ott volt, ahova egyébként is nézett volna, így Ms. Hernandez már megjelenésével győzött.

- Uraim, igazán nem akarom megzavarni a halottlátást, de Higginséknek volt letéve egy levél a másik információs pultnál, és állítólag mindannyiunknak van még ott levél. Nem megyünk érte?

Természetesen érte mentünk, Miss Hernandez lágyan ringó csípőjét követve. A Higgins házaspár gyanakvón méregette Michaelst, az ügyvédet, aki Sir Robert levelét olvasta, majd odalépett Sir Roberhez és síri hangon elkezdett minket tájékoztatni.

- Azt hiszem Sir Robert, hogy a repülőgép utasai a titkos társasággal való találkozásig kénytelen lesznek egy kis faluban lakni a demilitarizált zóna közelében. Bungallókat készítettek nekünk és ott vár minket egy bizonyos dr. Kwak.

Elnézést legelőször Franz Brentano-tól. Az Erkölcsi ismeret eredete nem olyan unalmas könyv, hogy egy ilyen rettenetes szóvicc mellé kerüljön. Csak majdnem. Kis vegyes, a napi hírekből.

Nade. Itt van Némethné, az új miniszter. Két, szubsztanciálisan, tőrülmetszett őslényegileg magyar jelenséget illusztrál. Az egyik a Hapcsákné Gizike jelenség. A feministák lázadnak minden ellen, tán még az ellen is, hogy egy másik tősgyökeres magyar dolog, a lófasz, kizárólag csődörökön van. Az ellen viszont, hogy komoly embereket, akik vezetnek minisztériumot, kutatóintézetet, légitársaságot, simán lehet Gizikézni, Katikázni, Julikázni. Nem tudom, hogy Németh Lászlóné keresztneve micsoda, de lesz olyan miniszterünk, akik Gizike, Katika vagy Julika. De mindegy is, nem ezen múlik.

Érdekesebb ennél az alulképzett csúcsvezető jelenség, a rendszerváltáskor a privatizáló, éhenhaló, kivándorló, politikai pályára lépő, stb. dinoszauruszok árnyékában szaladgáló másodvonalbeliek feltörése. Ma már miniszteri székig jutottak onnan, hogy húsz éve egyszercsak kizárólag ők tudtak németül a gyárban, vagy a mindig részeg vezérigazgató helyett már rég ők intéztek mindent, és a vezérigazgató egyszer csak azt vette észre, hogy a nagy semmit vezérigazgatja. A rendszerváltás dinamizmusát ugyanúgy ezeknek az embereknek köszönhetjük, mint a rövidlátó, stratégiai távolságok belátására képtelen, műveletlen, képzetlen, bunkó, korlátolt vezetési stílust, amely alapján ezt az országot vagy harminc éve vezetik. Előtte legalább a kommunizmust el akarták érni. Ez a céltalan generáció lépett miniszteriális korba, ami tíz éven belül kedvező változásokkal kecsegtet.

Paranoid Marcipán törzsolvasónk hívta fel a figyelmet a rövidhírre, hogy az osztrák bankok nem győzik a számlanyitást a magyaroknak. Ha a hír igaz, akkor baj van. Amint azt a Camus gyönyörűen megírta, a baj akkor kezdődik, ha eltünedeznek a patkányok. A patkány buta állat. Úgyszólván semmit nem tud Brentano képzetfogalmáról, az intencionalitásról. A gáztörvényt sem tudja felírni, de ha felírnánk neki, akkor is tehetetlen lenne, mert nem tudja mi a Boltzmann-állandó. Fogalma sincsen az anyagi jogi és az eljárási határidőkről. Mégis, ha a kikötői kocsmában a filozófus, a fizikus, és a jogász mellől elszalad a patkány, miközben azok nyugodtan kártyáznak tovább, meneküljünk, mert jön a szökőár. Ez a kis dög megérzi.

Illetve dehogy érzi, csak minden veszélyes dolgot veszélyesként kezel. Dollár, valaki?

Ápdét! (danke Marcipán) majd elfelejtettem, hogy ezek vagy berúgtak, vagy mégis tudnak politizálni. Csak már azt kéne tudni, hogy a sok ugrabugra, Gyorskocsiba bezsuppolt fiatalból ki mond majd beszédet. Ügyes ez, nagyon ügyes.

Eredetileg teljesen más irányba indult volna ez az írás, de a vázlatokban feszegett témakör most abban a megvilágításban érdekesebb, hogy miben olyan fene biztos Orbán Viktor, hogy bármit meg mer tenni. Török Gábor mai... izé tegnapi, elmúlt éjfél... írásában azt írja, hogy Orbán magatartását az befolyásolja, hogy az országnak szüksége van-e pénzre vagy nincs. Egy ideális szervezet ideális döntéshozóját nyilván nem vezérli más, de Orbán esetében van itt még valami. Az összeomlás mítosza.

Cicero és Periklész is már állandóan megáldva, hogy most aztán vége mindennek, összeomlás jön, nincsen tovább. Aztám mindkettejük után üzemelt még egy darabig a hellén meg a római uralom. Kérdés, hogy milyen összeomlástól kell tartani a magyar politikában? Képzeljük magunkat most egy pillanatra valami fekete-fehér Jávor Pál-filmbe! Van egy vidéki földesúr, valamiféle bányatulajdonos, akinek a fia egyetemre megy, külföldön tanul, belép a radikális pártba, majd ötven éves korára maga is konzervatív lesz, és pont azt fogja csinálni, mint bányatulajdonos apja. Van egy vidéki, nem túl előkelő származású, de okos, becsvágyó, és annyira nem is rossz kiállású, magas, nagyhangú fiú, aki a legbefolyásosabb rózsadombi arisztokrata famíliák egyikében felnőtt, nyelveket beszélő, kitűnő tanuló, és nem mellesleg nagyon csinos lányába szeret bele, akit a szülei eleve miniszterfeleségnek szánnak.

Na, tegye fel a kezét, aki nem ismerte fel Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet! Ugye hogy szerepelhetnének egy ilyen jó kis Jávor Pál-filmben? Mégis, milyen világrengető változástól kellene tartani ennek a két embernek?

A kérdés az, hogy a jobbról-balról vizionált összeomlás valójában micsoda, és milyen hatást gyakorolhat Orbán Viktor karrierjére.

Előszöris, definiáljuk az összeomlást. Nehéz. Többféle összeomlás van.

1. van olyan összeomlás, amelyet külső ellenség bevonulása okoz
2. van olyan amelyet külső pénzügyi-politikai nyomás okoz
3. van olyan, amelyik a pénzügyek tönkremenetelével jár, inflációval, magas kamatokkal, csőddel
4. van szociális ellátórendszeri összeomlás, amikor nem bír elegendő segélyt fizetni az államkassza, nem működnek a kórházak, iskolák. Kitör az éhséglázadás.
5. és végül, de nem utolsó sorban van a gazdasági összeomlás, amikor leáll a termelés, munkanélküliség van, és nem bír működni a gazdaság. Ez nem tévesztendő össze a recesszióval, holott a kettő közötti határ elmosódott.

Jól látszik, hogy a mostani helyzet ezek keveréke, kivéve a külső ellenség bemasírozását, nők megerőszakolását, a Szent Korona elrablását.

Van rajtunk külső nyomás? Van, de nem fog feltétlen összeomlást okozni. Orbán Viktor alighanem attól olyan magabiztos, hogy úgy gondolja, hogy gazdasági összeomlás nem lesz, mert az Audi, a Merci és a többi nagy multivállalat működik, és egész sokáig terhelhető, nem éri meg neki elmenni.

Amíg ez így van, nem tök mindegy mit mutatnak az ilyen-olyan mutatók, ha egyszer a segélyeket kifizetik, nem jönnek Budapestre parasztok kiegyenesített kaszával királyt ölni?

Nem elműködik az adócsalást lételemeként kezelő KKV szektor? Dehogynem. Majd sírnak, de ez már csak egy ilyen műfaj.

Úgy látom, hogy egyszerűen Orbán Viktor nem érez akkora veszélyt ami meghátrálásra késztetné. Úgy van vele, hogy amíg nem ég a ház, addig semmi gond nincsen. Mellesleg jártak már itt oroszok, tankkal és akkor is működött a gazdaság, egy-két év padlássörprés után azért fellendültek a dolgok.

A további dolog meg az, hogy sokan az összeomlást valamiféle pontszerű dolognak tartják. Mikrotörténelemben élünk, mikroszkopikus távolságokra látunk el. Kevés az olyan élethelyzet, amikor egyszerre, mindenki tudja, hogy na itt és most vége. Szerintem 1929-ben a fekete.pénteken a szeszfőzdetulajdonosok örültek. Ha a Wall Streeten a medve mászkál, sok ember lesz alkoholista. 476-ban amikor Rómát menetrendszerűen épp elfoglalták, senki se kel fel másnap reggel, hogy na akkor uraim itt a középkor. Majd ötven év múlva a történészek megmondják, hol kezdődött a válság. Lehet már egy éve tart, és lehet hogy majd ötven év múlva egyszerűen pangásnak fogják ezt hívni. És ezt Viktor tudja.

Ebbe a paradigmába két dolog hozhat változást. Az egyik az, ha a nemzetkötzi környezet úgy dönt, hogy nem tolerálja tovább az unortodoxiát és hirtelen, sokkszerűen romlik az ország pénzügyi állapota, annyira hogy hirtelen nincs miből segélyt fizetni. Mivel azonban az euró, a benzinár, az alapkamat romlása folyamatosan történik, egy-egy Barroso-bejelntésnke azért mások a hatásai, mint ahogy azt sokan képzelik.  Pesti belvárosi kocsmákban önjelölt politikai elemzők és diplomáciai szakértők értő arccal csócsálgatják a"strongly advise" szavakat, de a "general public" számára ez a huszonkettedik Gipsz Jakab volt, aki bejelentette, hogy már megint emelnek valamit. Na és. Mindig emelnek. Kétszáz éve egyfolytában. A kormányzati kommunikáció pont az, hogy látjátok feleim mostmár nyakig ér, de kitartás, mi akkor is küzdeni fogunk, amikor már állig fog érni.

A második dolog pont ez: a többfrontos megrogyás. Erre van esély, nem is igazán kicsi, de ez nagyon ritka. Annyira ritka, hogy Viktor döntési horizontján nem szerepel. Azon a lassú rothadás van, ilyen-olyan leminősítésekkel, 2013-ig valahogy talpon maradással. Akkor majd felpörög valamennyire Európa, onnan meg már féllábon is megvan 2014 májusa. Legfeljebb elvesztik a választást, de az őket követőnek Bokros csomagot kell csinálni, négy év után úgyis megbukik. A lassú romlás nem indít senkit törésre-zúzásra, az alkotmányos rend feszegetésére. A nap felkel majd a 350 forintos euró után is.

Ennek két dolog tehet be: az egyik, ha hamarabb kell Bokrosozni, nincs több leseperhető padlás. A másik pedig az, ha 2014-ben (vagy előbb) végre valami nagyformátumú cápa szabadul be a jelenleg guppiktól hemzsegő akváriumba. Olyan, aki takarítással kezd, tudja a hatalomváltás leckéjét és hatalomra kerülve azonnal anyakára teszi a kést a hatalmát veszélyeztetőknek, centralizálja a bevételeket, és így tovább. Aki kritika nélkül vágyna egy ilyenre, annak üzenem, hogy a legutóbbi ilyen takarítást Németországban Kristallnacht, Oroszországban csisztka néven ismerik. 

De ezek távoli dolgok. Jelenleg az van, hogy amíg a cigit meg bírják venni, addig nincs gond. Hopp de azt is emeltük. Bazd meg Gyuri lehet mégis baj van?

Mielőtt ebbe a blogba kezdtem volna, volt egy rövid próbálkozásom egy másik szolgáltatónál, mivel a blogolást eredetileg azért akartam, hogy az index fórumban elkövetett jópofaságaimat egybegyűjtsem. Aztán itt kötöttem ki. A másik blog a Lila Lónál is kreténebb nevet viselt: Kis Szaúdi Társaság. De ez régen volt. Azt a fórumkommentet, amit most ide illesztek, már abban is első posztnak szántam. Az előzménye annyi hogy valamelyik portál nagyeszű újságírója simán muszlinozta a muszlimokat, akik akkor épp valakit ki- el- vagy megátkoztak. Kicsit kiegészítettem és szerkesztettem rajta:

A muszlin hívők Damaszt-kuszban ültek össze és Busht a Szatén küldöttének, sőt magának a megtestesült Szaténnak nevezték. Az olaszországi Molinóban tanácskozó Olasz Muszlin Front szolidarításáról biztosította őket. Bush szerint a muszlinok olajmilliárdos selyemfiúk, és a probléma megoldására gyolcs megoldást sürgetett. A pápa kiadta "Nemez a jövőnk" kezdetű pásztorlevelét a témában. Az ENSZ holland szóvivője, Djaap Ott szerint a probléma szálait a nemzetközi diplomácia szőtte, nekik is kell megoldani, míg Asz Szizáli motollah, iráni vallási vezető szerint mindenről a zsidók tehetnek. Az aktuális venezuelai juta vezetője Fidel Castróval nagy egyetértésben azt állítja, hogy ez a történet csak műszál, a cél a nemzetközi kommuizmus megdöntése. A japán diplomácia még nem reagált, begubózva várják a fejleményeket. Az új Közép-Ázsiai országok (ahol sok a muszlin) képviseletében a legújabb állam, Elasztán költői vénájáról ismert miniszterelnöke adott ki Lycrai hangvételű kommünikét. Az indiai diplomácia laza és nyugodt álláspontra helyezkedett, adta hírűl Kender Singh szóvivő. Az amerikai ellnzék nevében Al Gore elnökjelölt öccse és sajtőfőnöke, Tex Gore fogalmazta meg az álláspontját a Bush-kormány muszlinpolitikájáról: Gyap jú!

Lapunkat Londonból Poly Eszter tudósította

Lapzártánk után érkezett a hír, hogy tiltakozásul az ismert török divattervező, Sayhan Pamut vállalta tiltakozóknak formaruhák tervezését, a legfinomabb muszlimból.

A kvórtöbekk éppen rivörz szájd törnt csinált a bed-ben amikor a vék áp kóll miatt felébredt.

Kidörzsölte a csipát szeméből, majd egy húk ráut megfutása után a konyhában sátgánból megcsinálta a kávét.

A kávé elfogyasztása után úgy döntött, összehívja az egyszemélyes háddölt, és egy népsporttal a kezében alacsonyabbra helyezte súlypontját és tékáutolta a shitet. Kombájn kóll volt mert közben tékolta a líket is.

A hát sóvör után jött egy dró, előhúzta a fogkefét és rájt szájd left szájd brásing után szpittelt, és a hipje köré törnolta teriböl távölt.

Álmosan nézett a lockerjébe, de végül felvette a tím gármentet és elindult kifelé a lakásból, amikor tájmót kól halatszott, a szvíthártja sérelmezte hogy nem passzolta neki a véköp kólt így most óverszlpíing miatt kapott egy tizenöt yardos penaltit, ezért el fog késni. Tónting és ánszportszmenlájk bihéviör miatt újabb tizenöt yardot adott az ekkor már fész meszkje leápolásával foglalkozó szvíthártjának, majd egy kátbek múvval elindult kifelé az ajtón, azonban ekkor a nyúzpépör bringer lájnbekker megcsinálta rajta a tekölt, mert nagyon jó pozisönt vett fel a dí-lájn mögött és a blájnd szájdról jött. Mivel a térde nem ért gráundot, tovább ránolt, így még szeme sarkából látta, hogy a szomszéd perzsmacskája vájldket formációban üldözi szvíthártja csivaváját. Felkapott egy kavicsot és a vájldket autszájd sólderjét telibe kapta vele úgy húsz yardról, így a csivava megmenekült attól, hogy egy dagadt perzsamacska felzabálja.

A célterületre érve beugrott a kárba, sebességbe rakta a gírboxot és rájt szájd bútlegjével tövig nyomta a pedált.

Beért az edzésre ahol már várta a tréning szkved, a kvórtörbekk kócs és a pálya felett szálldosó fehér madarak vezére, a csérlídör.

A tréning endingje után újabb hát sóvert tékolt, épp indult volna haza, amikor rájött a szükség. Azonnal megcsinálta a rivörz-t és a mósönből kivágva egy kvik szlent ráutot futott a resztrúm felé. Sztiff ármjával odébb taszajtotta a tükröknél fésülködő sztrong széftit, egy rivörz, egy lák múv és egy trázzörsz dró után lerogyott a fajanszra.

Miután finiselt és vájpolta a fetesszét és gondosan hendvasingolt, elindult szvíthártja elé a sáping mólba, ahol karácsonyi bizbaszokat vásárolt a kicsike. Jól megsértődött, mert a kvórtörbekk diléjölte a gémet, negyedórát késett.

Ezért a kvórtörbekk elvitte őt dinört enni. Ez olyan jól sikerült, hogy otthon szkrín pessz volt, passzolták a tévézést és kisszingelés után kákszákolás, titfákolás, majd pentihóz dró után bekszájd doggisztájling következett, melynek végén a szvíthárt engedte hogy a fész meszkjén legyen a kámsát.

Ágyának veszt kósztján, dobókezével szvíthártja fánbegjét simogatva tért nyugovóra.