A Palota előtt halkan morajló tömeg várta, hogy lesz-e jelölt? A jelölt személyének kérdése már hónapok óta téma volt. Tudták, hogy ki lesz, hogyne tudták volna. Azt is tudták, hogy a jelölt mostani helyére pedig egy másik jelölt kerül majd. A jólértesültek ennél többet is tudtak, de a jólértesültek valahogy most hiányoztak a tömegből. Illetve nagyonis ott voltak, de nem akarták elrontani a csodavárást. A jelölt apoteózisát, a megneveztetést, a megszavaztatást és a felkenetést.

Felszállt a fehér füst.

A Palota egyik ablaka, amelyről eddig azt hitték szorosan zárva van és le is van függönyözve, mintha résnyire kinyílott volna. Legalábbis vékony csíkban, eleinte csak lengedezve, mintha valaki az ablakban dohányozna, fehér füst jelent meg. Aztán a füst megerősödött, mint ahogyan az indulni készülő gőzös füstje is vastagszik.

Először csak egy ember rogyott térdre, kezét tárta az égre, és átszellemülten így kiáltott:

Habemus!

Példáját sokan követték, végül az egész tömeg térdelt és kántált. Közben újabb ablakokban jelent meg a füst, mostmár szürkén, sőt itt-ott feketén. Mire az emberek többsége így-úgy feltápászkodott, az első lángnyelvek is feltűnte az ablakokban. Nem tudni ki sikított először, de hamarosan mindenki egymást taposva menekült, ki merre látott a térről.

Az egyik néző csendben egy telefonfülkéhez baktatott: felhívta a 112-t. A rögzített beszélgetés szerint a káresemény bejelentése helyett csak annyit mondogatott: Mi lesz velünk, Mi lesz velünk, ó Uram iragalmazz. Rezignált hang válaszolt:

Látja uram, ez az a negatív hozzáállás ami miatt ez az ország ott tart ahol tart; és azzal lecsapta a kagylót.