John Frum az az ismeretlen katona, akinek nem sírja van, hanem kultusza. John Frum valószínűleg rakodómester volt, tiszthelyettesi beosztásban egy mikronéz szigeten, amely a Japán elleni háború okán egy időre logisztikai központtá változott. John Frum reggeltől estig két piros tárcsával integetett a szállítógépeknek, amelyek hozták az árut, a lőszert, vitték a sebesülteket. A kerítésnél álldogáló derék poli- és mikronézek csak találgatták mi lehet ez, de hamar megállapították, hogy ezek bizony égi küldöttek, hiszen sebesültjeiket nagy brummogó madarak ragadják el, és ugyanezek hoznak nekik minden földi jót. Az amerikai kivonulás óta, azóta is néha még kijárkálna az elgazosodott kifutópálya mellé és integetnek piros tárcsákkal, utánozzák a jellegzetes pilóta mozdulatokat, hátha újra eljön John Frum és hoz nekik újra minden földi jót és halottaikat brummogó madarakon szállítja majd az örök és boldog vadászmezőkre.

Na, pontosan így van a médiatörvény a blogokkal. Attól, hogy vannak a világnak szegletei ahol a blog szabályozható és szabályozott dolog, attól még itt nem feltétlenül lehet azzá tenni. Ahhoz, hogy ez működhessen, olyan országnak kellene lennünk, ahol például politikai , zeneízlésbeli, abortusztörvényi, és minden más véleménytől függetlenül saját név alatt lehet blogolni. Nálunk ez nem adatott még meg. Nincs még kultúrája a saját néven internetezésnek, és belátható időn belül nem is lesz. Nem tanulták meg még emberek azt, hogy álnéven játszani szokás.

Nincs műszaki háttere annak, hogy az igazán veszélyes elemeket (pedofil, terrorista, stb.) felkutassák a rendőrök. Leginkább nem törődnek vele.

Ebbe a környezetbe bedobni tizennyolcas karikákat, regisztrációt, nem-regisztrációt, szerkesztett és nem szerkesztett blogot, ez maga az elkorcsosult K.u.K. bürokrataszellem, amint ott áll a nagy és hatalmas internet előtt, és látja, ahogy az amerikaiak értik, használják, élik, szabályozzák. Nosza, ő is táncolni kezd, üvöltözik a kifutó szélén, piros lámpákkal köröket rajzol a levegő, még tán azt is kiáltozza révületében, hogy "Rádzser, Rádzser tékoff".

A nagy blogszolgáltató, aki ezt a blogot is szolgáltatja, a lelke mélyén tudja, hogy a T. Jogalkotó valójában a mwanga törzs varázslója, egy kötőtűvel átszúrt orrú, agyaggal vörösre festett hajú, kancsal, csámpás alak, egy szál fűszoknyában. Hát hiszen a szem nemcsal, ez bizony egy animista sámán, akárki meglássa.

Mivel azonban a sámán valahonnan szerzett egy stukkert, nincs más hátra, mint előre, biztos ami zicher betartja a sámán által előírt varázs szabályokat, így reggelenként, amikor régen a reptér felől a százoktános repbenzin szagát hozta a szél, ő is arra fordul és John Frum szelleméhez imádkozik, egy óriási tizennyolcas karikát maga elé tartva.

Mint régen abban a bizonyos jó kis akolmeleg korszakban. Hülyék ezek, valahogy csináljunk úgy, mintha betartanánk, de basszuk át őket, de csak piánóban, nem kell a balhé senkinek. Csak szólok: ezt úgy hívják, egyenes út a mocsárba, ahonnan állítólag már húsz éve kifele mászunk.

Majd elmúlik, nem kell aggódni. Sokára. Addig meg ne féljetek, mondta régen a pápa. Tényleg ne.