Megnéztem tegnap Orbán beszédét, és arra gondoltam közben, hogy mennyire jó döntés volt a pasastól, hogy odament és mennyire amatőr dolog volt azt hinni, hogy őt ott majd baj éri. Éri a fenét. Hazai pályán, egy rutinos focista mindig "lehozza" a meccset. Gólt lőni nem tud, de nem is kap, fut, helyezkedik, életerős lövések és forintos labdák követik egymást, a végén mégis 0-0 az eredmény és a népsport megírja, hogy a jó iramú mérkőzést főleg mezőnyjáték jellemezte, mindenkinek megvoltak a lehetőségei, de a csatárok bizonytalankodtak a kapu előtt, illetve a vendégek kapusa többször robinzonáddal hárított.
Na pont ez történt tegnap. Orbán vagy tudja, vagy csak érzi, vagy felkészítették rá, hogy az EU adminisztratív hatalom. A dolgok lényege hivatalokban, előkészítő bizottságokban, szállodai lakosztályokban dől el. A demokratikus deficit nem ismeretlen fogalom Orbánnak sem, a magyar Parlamentben sincs már rég érdemi vita, már azelőtt se volt, hogy miniszterelnök lett.
A kamarillapolitikában látványos, ám talán nem jelentős vereséget szenvedtünk. Barroso, érezve a francia és német támogatást, adminisztratív hatalma legerősebb fegyvereit vetette harcba. Orbán szerintem valahogy úgy számol, hogy amint ő látványos engedményeket tesz, ezek a csapások enyhülni fognak, mert senkinek sem érdeke, hogy néhány fegyelmező kokin kívül igazi csapásokat osztogasson nekünk. Miért ne engedne egyház- és bíróság ügyben? Handó Tünde és Polt Péter mellett ugyan mi gondot okozhat pár tucat nyugdíjból visszatérő bíró? Kiválóan tárgyalhatják az összes nem politikai ügyet, a többi pedig jó szignálás kérdése. Miért ne engedne MNB ügyben? Simort még egy évig kell kibírni. Miért ne engedhetne egyházügyben?
Orbán nem árult zsákbamacskát megmondta nyíltan: az alaptörvényt nem tudták kritizálni, mert az ugyan úgy pocsék, ahogy van, az átmeneti rendelkezéseket meg majd átírjuk és kész. Azzal, hogy Barrosonak a szemébe mondta, hogy indokold meg, főnök, mármint azon kívül is hogy Frau Merkelnek nem tetszik, elvette a vita élét, hiszen onnantól kezdve hogy nem lehetett beállni Barroso mögé, olyan szakasza következett a vitának, amiben Orbán Viktorra végképp semmilyen veszély nem leselkedett.
Ezt is nyíltan elmondta: azért ment el a parlamentbe, mert húsz éve parlamenti képviselő, ez a szakmája, ehhez ért, méghozzá világszínvonalon, akkor meg neki a parlamentben kell politikai vitáit elrendezni, nincs félnivalója, tudja mi következik. Így is történt.
Az európai parlament megmutatta minden gyengeségét. Találóan fogalmazta meg Tóta: ezek röhejesebbek a magyar parlamentnél is. Kiöregedett forradalmárok, akik ma már többre tartják a kiemelt havi fizetést minden forradalomnál. Partikuláris nemzeti érdekeket képviselő megélhetésiek, mint Morvay vagy az északolasz pasas. A kádertemető zombijai, mint Áder vagy Deutsch. Régi motorosok, akik csukott szemmel tudják játszani a liberális-konzervatív keringőt.
Ahogy láttam az izgága Cohn-Bendit képviselő urat, eszembe jutott, hogy a liberális szónok műfajában ettől Kuncze klasszisokkal jobb. A fogatlan Verhofstadt képviselőnél, akármilyen jelentős politikus ő, Fodor Gábor ezerszer veszélyesebb ellenfél volt, hiszen ő amellett, hogy szintén lilagőzös liberális elveket hangoztat, legalább magas, jóképű, van esélye Tompival versenyt csajozni egy buliban. A többiek meg... csupa olyan politikus, akinek a fajtája ellen már ért el győzelmet Viktor.
Tét nélküli mérkőzés volt ez, egy tét és következmények nélküli parlamentben. Egy karizmatikus, jó szónoklattal hozta a meccset, hívei azt látták, hogy ezek a csúnyabácsik is bántják a vezért. Ezzel meg direkt használtak is neki. Ráadásul jól látszott, hogy a legtöbb politikus még egy másfél oldalas felkészítőt se olvasott el a vita előtt. Rutinból akartak győzni, Viktor ellen meg azt nem lehet. Húsz éve játszik, lát a pályán.