...avagy mit hiányoltam Török Gábor elemzéseiből a hétvégén.

Most, hogy túl vagyunk első vendégposztunkon, megint egy kis elemzősdi, mert már nem bírom benntartani. De még előbb egy kis belterjes pletyka tegnap szárba szökkent netcelebünkről. Nevét nem franciásan noár pí-nek kell ejteni, hanem simán noirp, amely a kergemarhakórt okozó prion visszafelé olvasva.

Mint oly sokan mások, kedvelem Török Gábor elemzéseit, mivel egészen higgadtak és tárgyilagosak. Nem tudok szabadulni azonban az érzéstől, hogy van egy distinkció, amit Török Gábor nem tesz meg. Lehet, hogy rosszul látom, de lehet hogy csak szakmai vakság, a fene tudja.

Ki a politikus? Nem fogom most elővenni a kevés számú államelmélet könyvet a polcról definíciókat keresve, inkább arra próbálok rámutatni, hogy a hazai politikai események leírásakor Török milyen munkadefiníciót használhat.

Úgy tűnik számomra, hogy definíciója nem normatív, vagyis bizonyos kritériumok nem-teljesítése esetén nem zár ki embereket a politikusok köréből. Mivel reálpolitikai elemzéseket ír, elfogadható: hogy számára politikus az, aki a politikai életben aktívan részt vesz.

Orbán Viktorról írott legutóbbi elemzésénél azonban, vélemyényem szerint ez a munkadefiníció az, amely félreviszi az elemzését. Illetve nem tudni, hogy félrement-e az az elemzés, mindenesetre Orbán Viktor "háttérbe vonulásáról" még pletykák sem keringenek, még a legendás mszpés suttogó propaganda sem bírja ezt terjeszteni.

Érdekes, hogy a hazai pártok között minden további nélkül tesz különbséget Török, a bennük előforduló politikus-típusok azonban nem jelennek meg elemzéseiben.

Ha mármost megpróbálkozunk valami univerzális definícióval, akkor rögtön látszik, hogy nem lehet egy gatyába rázni a magyar politikusokat.

Vegyünk egy ilyen definíciót: politikus, aki egyéni érdekeit és a közösség javát... de ezt hagyjuk is, jelenleg egyetlen stratéga sincs ezek között, Orbán és Gyurcsány is csak karizmatikus fellépéseivel és a (gyenge) átlagnál valamivel jobb taktikai érzékével emelkedik ki.

Ha hagyjuk a fenébe a nagy nemzeti feltámadást mint igényt apolitikussal szembe, akkor vehetjük azt a kritériumot, hogy milyen útja vezet a politikusnak a felemelkedésnek, illetve céljai eléréséhez és ez alapján próbáljuk definiálni politikusainkat, akkor már érdekesebb distinkciókat tehetünk.

Nézzünk szét a Fideszben! Azt valószínűleg senki sem állítja, hogy az erőszakos ám kissé korlátolt néptribunus Lázár, az entellektüel Navracsics vagy a profitmaximalizáló Fellegi akárcsak hasonló politikus is volna. Mégis van bennük valami közös: A fidesz egyközpontúsága, centralizált működése miatt hatalmuk forrása mind abból fakad, hogy mennyire vannak közel Orbánhoz és mennyire képesek megsütni a pecsenyéjüket, akár anyagi, akár politikai értelemben. Egyfelől lőhetnek rájuk: a junta irányából. Vagy Viktor személyesen teszi őket parkolópályára vagy pedig nem védi meg őket Kövértől vagy Simicskától.

A többi pártban az erőtlen ellenzéki fellépés mellékhatásaként viszont egy dolgot biztosan lehet tudni az Orbán-Gyurcsány paradigma majdani leváltójáról. Erre egy Török-elemzés már utalt: az illető már politizál. Így vagy úgy, de az illető harcokat vív, helyezkedik, tapos, nyal, könyököl, érdekcsoportok szimpátiáját nyeri el, természetes politikus-evolúción megy keresztül.

Kérdés, hogy a Fidesz belsejében, ahol a jelenlegi "domináns" (pontosabban: sokat szereplő) politikusok kamarillapolitikában erősek, lesz-e olyan, aki a majdani szétesés után kihívhatja az erős embert, vagy az erős emberrel a pártja ugyanúgy bukik majd, ahogy az MSZP bukott és a romokból kell majd építkezni ahogy most az mszp teszi?

Utóbbi esetben a baloldal mostani hátránya előnybe fordulhat, de legalábbis alkalmazkodóképesebb, rámenősebb politikusokat termelhet ki. Igaz, ha ez a folyamat lassú, akkor meg Viktor leváltásához 2014-ben igazi népharag kell.