Sok évvel ezelőtt jártam egy spetziálkolllégiumra (fonetikus átírás) amely a Szent Korona tanról szólt. Azt hiszem volt 8-10 alkalom a félévben, ebből kettő-három szólt valamennyire a tényszerű dolgokról, aztán indult a hardcore misztiko-fantasztiko historizálás, olyannyira, hogy az egyik órát személyesen Badiny Jós Feri bácsi tartotta, nyugodjék.
Na ezen a szemináriumon volt egy pasas, aki valami 12. századi királylistára hivatkozással közölte, hogy Európában a Szent Római Birodalom mindenkori császára után a királyok következnek, akik között az archirex a magyar király, előzi a franciát és az angolt is.
Ugyanő mondta, hogy vissza kell állítani a szentkoronás történelmi alkotmányt, mert akkor majd az angolok, akiknek szintén történelmi alkotmányuk van, majd természetes szövetségeseink lesznek.
Akkor elkönyveltem magamban, hogy milyen kedves, ódon külsejű bolond az illető (revizionista tanai is voltak, azon az alapon, hogy ha a románokat pl szerencséltetjük a Szent Korona misztikus áldásában, örök szövetségre lépnek velünk) és ilyen szövetség nincs. Nade hát nem számoltam Orbán Viktorral, aki kondenzátorként gyűjtötte magába a Szent Korona misztikus energiáját, és csak a New York-Budapest-Tel-Aviv szöghibás kardánhajtáshoz hasonló csudát hozott létre:
A London-Budapest Euroszkeptikus Ívkisülést.
A Brit Oroszlán már jó ideje nem valami veszélyes állat. Flottája oda, gyarmatai csak a királynő arcmását importálják, így egy-két emblematikus élelmiszeren és a minden elképzelhető csöcsméretre megfelelő fehérnemű-választékon kívül egy igazi foga maradt a birodalomnak, mint Wendriner Aladárnak, az artista oroszlánnak: a City. Innen indult, az itteni aranyművesek fölös tőkekészletéből az újkori pénzcsinálás, a többszörözés, a tőkeáttétel, minden modern pénzügyi fogalom két aranyat méricskélő citybeli boltosra megy vissza.
Ma is ez a világ egyik pénzügyi központja, Közgáz Kálmánék, mikor junior elemeznek, akkor a fuci (FTSE) index-szel kezdik a napjukat. A Brit Oroszlán a boltokat eladogatta, de a kasszakulcs nála maradt. Tulajdonképp ez az egyetlen jelentős hatalmi centrum Európában, ami nincs német vagy francia kontroll alatt. Várható volt, hogy brit miniszterelnök nem ír alá olyat, hogy a friccek ebbe beleszóljanak.
Az már kevésbé volt várható, hogy Viktor megteszi. Ha a Brit Oroszlánt Wendriner Aladárhoz hasonlítottuk, akkor bizony Magyarország legfeljebb Wendriner Piroska, sakál és balerina, még csak nem is Wendriner Herman, a kőszáli sas.
Nálunk nincsen hatalmi centrum, itt nem milliárd fontos pénzmosodákat kellene a friccektől, meg az imperialista bankjaiktól védeni, hanem sima néhány milliió eurós kis mutyikat, meg a látszatot, hogy kérem egy archirex-nek itt nem parancsol senki.
Ez itt a nagy szövetség. Cameronnak előbb utóbb becsókolnak majd, létezik az a megoldás, mert ha nem, akkor rántanak egyet a finanszírozási szíjakon a bankok Londonban. Viktornak viszont akkora nyaklevest fognak kiosztani az önállóskodásért, hogy rossz lesz nézni, főleg, mert igazán nekünk fáj majd.
De addig is, élvezzük a brit szövetséget, én például a jövőben mint Your Lordship fogom magam szólíttatni, esetleg esquire vagy baronet. Lord of Felcsút, duke of Alcsút, the 2nd Earl of the Gravel Mines.