1971-ben a Tizenhetedik Antarktiszi Expedíció a szovjet kutatóhajó, a sarki jég egyik legnagyobb tudósáról, Vlagyimir Vizéről (Wiese) elnevezett Vize Professzor kihajózásával kezdődött. Vize professzor másodikként telelt át Nansen után az összeálló arktikus jégtáblák között.

Az expedíció mérések sorát végezte el, új személyzeteket vitt a szovjet antarktiszi állomásokra, a Mirnijre, a Vosztokra és a Malagyozsnajára. Mivel a kutatóhajó nem pár tonna, mint az űrhajó, hanem több ezer, vitte a baráti országok ifjú tudósait is, többek között az ekkor harmincas éveiben járó magyar meteorológust, Vissy Károlyt. Vissy aeroszol-méréseket végzett az úton, és igazi tudóshoz méltón megfigyelt mindent, ami a szakterületéhez kapcsolódik, és mindent, ami nem. Ausztrália felé hajózva átélt egy csak az üvöltő negyvenes szélességeken, a cirkumpoláris tengereáramlások fölött előforduló vihart, és noha az alighanem dióhéjként dobálta a Vize Professzort, minden mozzanatát leírt a többnapos viharnak.

Az Univerzum Könyvtár egyik kötetében megjelent útleírása bizonyára gondos cenzorkezeken ment keresztül, nehogy valami rosszat írjon a nagy baráti szovjet expedícióról. Nem írt rosszat, érezni lehetett belőle, hogy tényleg élete élményét éli át a szerző a hajón, és az olvasónak nem volt igénye arra, hogy odaképzelje a gépzsírszagú, répacukor-ízű, pottyantós vécés szovjet valóságot. Egyszerűen nem erről szólt az írás. Alighanem kerekebb lett volna a beszámoló, ha egy sör mellett Vissy elmeséli, a négykézláb okádó geológus kollegát vagy a tengeribeteg oceanográfust. De ez mégiscsak ifjúsági ismeretterjesztés, így ezek a részletek kimaradtak.

Ezeket a részleteket tegnap óta már biztos nem lehet megbeszélni Vissy Károllyal, ugyanis ő tegnaptól lefele nézve tanulmányozza a légköri jelenségeket, és legfeljebb odafent jelenik meg tanáros arckifejezésével, és vállas termetén kifogástalan eleganciával viselt öltönyeivel.

Itt hagyta a pontos és szakszerű időjárás-jelentéseit, és itt hagyott sok embert, akik vele együtt könyököltek a Vize Professzor korlátjának támaszkodva. Oda, ahova most ment, egyszer majd mindannyian utána megyünk. Akik olvastuk az útleírását, viszont csak vágyunk arra, hogy egyszer, a rikácsoló császárpingvinek zajában mélyet lélegezzünk a valószínűtlenül tiszta, hideg, antarktiszi levegőből. Vissy úr, ha már odafent van, igazán szólhatna, hogy ezügyben intézkedjenek valamit.