Kedves olvasók, én most átmegyek művészettörténészbe. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy afféle kardigános, könyvespolc előtt interjút adó bácsikának, vagy skinny farmert, puhakalapot és világoskék zsakettet viselő bicajos pesti nyikhajnak képzel el magában, de most én akkoris műkritizálni fogok, mert az jó, mert ahhoz nem értek és mert az nekem örömet okoz és mert van mit. Feltéve persze, hogy az alábbi Kerényi által rendelt képek nem a legjobb magyar médiahekk részét képezik, a matula megszűnése óta. A képek nagyban itt: galeria.fn.hu/3/48791/0/1

Ne politizáljunk, vágjunk bele:

Kiss Tibor: Trianon

Na ilyen az, amikor valaki elakad az Éjjeli őrjárat és Toulouse-Lautrec között félúton. Sajnos erős a gyanú, a IV. Károly feje fölött lebegő Szent Korona az nem egy borgőzös este terméke hanem az alkotó meg tudja magyarázni. Az akadémikus részletességgel megrajzolt alakok a térben esetlegesen vannak, és maga a kép annyi érzelmet vált ki, mint egy ebrendelet. Bájos a barna oszlop, amely jól láthatóan azért van, hogy derékszögbe hajtsa a teret és segítsen elhelyezni az alakokat. Az addig rendben van, hogy nekem még napocskát is kell rajzolni a képre hogy stabilan tájékozódjak rajta, de ez egy festmény. Elvileg. Gyakorlatilag nézzük csak azt a lámpát a bal felső sarokban! Ugye?

Filep Sándor: Tanácsköztársaság

A nyájas olvasók kommentben megírhatják hány perc ez fotósoppal.

Kedves Réka!

Köszönettel vettük festményed vázlatát és szerintünk is tök tehetséges vagy! Nem gáz a felsőd se és szerintük is le kéne állni mindenkinek arról, hogy ypszilonnal írja a becenevét!

A képedet ki fogjuk rakatni kiállításra. Van két jegyem az Ákos szuperkoncertre, ha feljössz Pestre, alhatsz nálam, akkor megbeszéljük a kiállítás dolgát is.

Üdv: Pizka, Nemzeti Kulturális Nemzeti Nemzeti, Tehetségkutató főosztály

Ps: nyugodtan jelölj ám vissza a fácsén!

Na most azon gondolkozom hogy ez didaktikus vagy nem? Arra hajlok hogy nem. Ez a stílus (nem tudom mi a neve) húsz éve volt divatos, de nekem ez a kép tetszik. Vörös, mindent beborít, vörös de nem föld-vörös, hanem rendes kuplerájvörös, még az is eszembe jut, mekkora kupleráj volt ott mikor próbálták kezelni a helyzetet. Tetszik, hogy a művész eljut odáig hogy ne vörös iszapot rajzoljon, hanem mindent beborító és mindent szétziláló vörösséget. Hogy mindezt azért teszi, mert húsz éve minden képe ilyen, vagy mert ilyen a művész látásmódja, nekem mindegy. Ezt a képet otthon is kitenném.

Ellentétben a tanácsköztársaságos darabbal, ezen a képen becsületesen oda van írva ki kicsoda. Remek, történelemben tájékozatlanabbaknak nem kell guglizni. Képalkotási technikájában színtan házi feladatokat idéz, más gond nincsen. Illetve egy mégis: a nevek alól hiányolom a "Likőrgyára" feliratot. Pont passzolna ott alul középen arra az üres helyre. (Freud Zsiga, ha ezt olvasnád...) Ha az is rajta lenne, kitenném egy szolid, polgári kisvendéglő falára. Akkor poénos is lenne, és kifejezné azt, amit mondani akar. Így csak egy jó kép.

 

Na, még egy kollázs. Ló, hajó, lovat rángató kezek, és térbeli segítségként ezúttal egy ajtó. Nyílás.

Van a tányéron hús, krumpli, csalamádé, de valahogy nem enném meg ebédre. Lehet hogy egy rajztanár vagy egy képszerkesztő kapásból megmondaná miért, de ezt a képet még nézni is idegesítő.

A holokauszt-ábrázolásoknak lassan kialakul a kánonja. Szomorú, alternatív, naturális-csontvázas, és így tovább. Ráadásul, ahogy az már a kánonnal lenni szokott nehezen tűrik el az eltéréseket. Ezzel a képpel nagy gond nem lesz, magabiztosan megoldott kötelező gyakorlat, a szomorú fajtából.

Gorcsev Iván elővette a szimbolát, a szivarvégeket összecsavarta a kapcákkal, és lágyan rázendített. Ugye érezzük? Mindszenty nagyságrendekkel kúlabb mint Rákosi. Dicső híre nem múlik el soha, évek múltán sem halovány. Izé miket le nem írok én itt. A portré amúgy jó, a többiért mondj el fiam negyven Miatyánkot és harminchét üdvözlégyet.

Ezzel a képpel gondban vagyok. Mint kép, nem ragad meg, egy lap a vázlatfüzetben.

Hanem ha arra gondol, hogy 56-ból előbb-utóbb lap lesz a gimnáziumi történelem tankönyvben, igaza van. Mivel a szereplők még élnek és néha lekurvázzák egymást, még csak vázlataink vannak. Nem olyan nagy baj ez, Kossuth ugyanígy anyázódott a többiekkel, meg kellett mindnek halni, tisztességesen koszorúzni csak sírt lehet. Ennek a képnek a végleges változata lesz az, amelynek a gyerekeim, ha lesznek, majd már végre bajszot fognak rajzolni, ahogy én tettem Rákóczival és Kossuth-tal.

Na ez igen. Előszöris végre valaki akire jól hat a pia. Másodszor, nem akar mindent lerajzolni. Pirosra festi az eget.

És a kaméleon. ezt fogják a legtöbben utálni, mert hatásvadász meg minden. Az irigység szól belőlük.

A színeváltoztató, szemforgató, hidegvérű állat a ragadós nyelvével, alattomos technikájával maga a szimbólum. Hogy kiraknám-e a falra a képet? Naná. Csak nem szem elé, a vörös idegesítő, meg a sok napsütés narancsra fakítja...

Helló Mariann, megkaptuk leveled. Te is tök tehetséges vagy, bár tényleg más stílusban nyomod mint Réka. Szomorúan olvasom, hogy örihari van. Mi lenne ha feljönnétek együtt Pestre és én jól kibékítenélek titeket? Van erre egy tök jó üvegezős-őszintés kibeszélős játékom.

Igazolj vissza a fácsén, és leszervezzük!

ROTFLMAO. Én emiatt a kép miatt gyanakszom, hogy ezt az egészet mégiscsak Bede csinálja.

Az előtér gyászt, a főtéma fájdalmat, sajnálatot, a háttér dühöt és keserű haragot ébreszt. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a művész célja. Ez ettől még nem jó festmény viszont jó illusztráció. Olyan jó, hogy bekeretezve, a falon is simán jó. Akkormeg? Csak azért nem tenném ki a falra, mert hajlamos vagyok a depresszióra.

Na, ez volt a kritika. Ilyet még úgyse írtam, ráadásul olyat tettem, amit kevesen fognak ezekkel a képekkel: megpróbáltam őket komolyan venni.

Sört.